|
|
|
|
Wheatland-konferencia Budapesten
|
Washington, 1989. június 19. (Amerika Hangja, Világhíradó) - Budapest ismét nemzetközi konferencia színhelye. - Budapesti tudósítónk, Thassy Jenő jelenti: - Ezúttal irodalmi jellegű, a Wheatland konferencia-sorozat harmadik rendezvényét tartják Budapesten, hétfő és péntek között a legkíválóbb magyar írók és nemzetközi nevek részvételével. A konferencia életre hívója két neves kiadó: Ann Getty, az olajmilliók örökösnője és Lord Weinfeld, a brit kiadó, aki Miss Gettyvel társulva alapította a New York-i kiadóvállalatot. A Wheatland-konferencia első száma Washingtonban nyílt annak idején, a másodikat Lisszabonban rendezték, a harmadikat pedig most itt Budapesten, s nem véletlenség, hogy a nagy nemzeti temetés után kezdődő hét elején nyílt. Számos külföldi résztvevő - jól tudván, hogy mit jelentett Magyarországnak június 16-ika, péntek - előbbre tette érkezését, és már pénteken itt volt, hogy kimehessen a Hősök terére. És aki nem - mint Susanne Sontag, az ismert amerikai kritikusnő, aki szombaton jött - azóta is sajnálja azt, amit mulasztott. A magyar irodalom színe-java jelent meg előadóként és hozzászólónként. Mándy Ivántól Esterházy Péterig, Konrád Györgytől Petri Györgyig, Bíró György, Mészöly Miklós, Göncz Árpád, Domokos Mátyás - írók és irodalmárok. És a külföldiek: Friedrich Dürrenmatt a világhírű svájci drámaíró első ízben résztvevője a Wheatland-konferenciának, sőt első ízben látogatott el Közép-, illetve Kelet-Európába. Susanne Sontag, az amerikai kritikusnő. Jugoszláviából a világszerte ismert Danilo Kis. Dél-Afrikából Nadine Gordimer, Lengyelországból Adam Michnik - hogy csupán néhány rendkívül ismert nemzetközi nevet említsek. (folyt.)
1989. június 19., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|