|
|
|
|
A kormány gazdasági csomagterve
|
A kormány gazdasági csomagterve SZER ------------------------------- München, 1989. május 7. Németh Miklós kormányfő múlt heti parlamenti beszéde már körvonalazta annak az új, három évre szóló programnak a főbb vonásait, ami arra hivatott, hogy a gazdasági válságból való kilábalást megindítsa, illetve az ehhez szükséges piaci eszközrendszert működésbe hozza. Mi várható ettől a programtól? Erről mond véleményt Vadász János: - Több mint 40 évvel ezelőtt, a kommunista hatalmi berendezkedés időszakában Magyarországon 3 éves tervet hajtottak végre. Részben a háborús pusztítás helyreállítása volt a terv feladata, de ennél jóval több is: előkészítette a parancsuralmi gazdálkodás meghonosítását. Nem véletlen, hogy a szovjet megszállók még a koalíciós időkben gondoskodtak arról, hogy a 3 éves tervre irányuló kommunista javaslat kerüljön jóváhagyásra és végrehajtásra. Azóta eltelt 40 esztendő a parancsuralmi gazdálkodás jegyében, megvalósítottak ki tudja hány 5 éves tervet, és a hatalom most ismét 3 éves tervet dolgozott ki. Ezúttal azzal a feladattal, hogy ismét bevezesse a piacgazdaságot, amelyet 40 évvel ezelőtt felszámolásra ítélt. Elvben tehát bezárult egy 40 éves kör. A tervgazdálkodás fölött még halotti beszédet sem tart a hatalom, de efölött mégsem térhetünk napirendre. Nem térhetünk, mert az elmúlt 40 év nem csupán négy évtizednek tekinthető a magyar gazdaság történetében, hanem a mérhetetlen rombolás évtizedeinek is. Maga a fizikai építés is rombolásnak bizonyult, mert a kommunista hatalom olyan ágazati és termékszerkezetet épített ki, amely nem felel meg sem a magyar gazdaság adottságainak, sem a hazai piac igényeinek, nem is beszélve a világpiac követelményeiről és az új technikai forradalom által támasztott alkalmazkodási igényről. (folyt.)
1989. május 7., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|