|
|
|
|
Németh Miklós prágai látogatása - pozsonyi kommentárok (2.rész)
|
A Pravda kommentárja külön is kitért arra, hogy a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer környezetvédelmi vonatkozásai rendkívüli fontosságúak Csehszlovákia számára, mivel a vízlépcsőrendszer mindenekelőtt környezetvédelmi létesítmény. Amennyiben felmerültek új, eddig nem ismert körülmények, amelyek komolyan megbonthatnák Magyarország és Csehszlovákia környezetvédelmi egyensúlyát, a dolgot ismét meg kell vizsgálni, tanácskozni kell a további előrelépésről. Nem akarunk végülis félművet, hanem tökéleteset, amely éppen úgy szolgálja az energetikát, a hajóközlekedést, mint a környezetvédelmet. A szakértők munkája csak akkor lesz objektív és sikeres, ha azt nem fogja befolyásolni más, mint racionális és tudományos szempont, ez segít leginkább e jelentős műnek és a két országnak a Duna mindkét partján - hangsúlyozta végezetül a Pravda. Ugyanebben a szellemben foglalkozott Németh Miklós prágai látogatásával a pozsonyi Uj Szó is, egyebek között azt hangoztatva, a vízlépcsőrendszer a csehszlovák-magyar gazdasági együttműködésnek nem elhanyagolható, de mégis csupán egy része. Ezt a jószomszédi viszonyt terhelő legidőszerűbb problémát a kormányfők természetesen nem kerülték és nem is kerülhették meg. A szövetségi kormány álláspontja ismert, s a magyar miniszterelnök most azokat az indítékokat részletezte, amelyek a nagymarosi építéseknek a felfüggesztéséhez vezettek. S hogy megértésre talált, azt maga is rendkívül nagyra értékelte - írta az Uj Szó -, a kormányfők ugyanis abban állapodtak meg, hogy ha korábban ismeretlen új körülmények merültek fel, amelyek komolyan veszélyeztethetik a környezetet a Duna mindkét oldalán, akkor a szakértők bevonásával, miniszterelnök-helyettesek vezetésével - a következő szót az újság külön aláhúzta - közösen kell tisztázni a helyzetet. A szakértői csoportok hamarosan munkához látnak és az sem kizárt, hogy Ladislav Adamec rövidesen Budapestre látogat - olvasható az Uj Szó kommentárjában. A pozsonyi magyar nyelvű lap kitért arra is, hogy gazdasági téren nagyok a tartalékok a szakosításban és a kooperációban, a vállalatközi együttműködésben és megemlítette, Adamec és Németh egyetértett abban, hogy még a KGST átfogó reformja előtt dinamizálják a kétoldalú kapcsolatokat. ,,A lényeg az, hogy a felmerülő problémákat mindenütt nyíltan, köntörfalazás nélkül, tárgyszerűen, építő szellemben, egymás indítékait jól ismerve, a kölcsönösen elfogadható megoldásokat keresve rendezzük és e tekintetben a prágai tárgyalások kétségtelenül előrelépést jelentenek - hangsúlyozta végezetül az Uj Szó. +++
1989. május 26., péntek 17:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|