|
|
|
|
Parlament - hírügynökségi vhg - 1
|
Budapest, 1989. május 11. szerda (Reuter/UPI/AP/TASZSZ) - A nyugati hírügynökségek szerdán este terjedelmes jelentésekben számoltak be az Országgyűlés ülésszakáról, részletesen ismertették Németh Miklós beszédét és az új minisztereket bemutató sajtóértekezlet alapján a kormányban végrehajtott személyi változásokat. A hírügynökségek az MSZMP KB ülésére visszatérve hírt adtak az ellenzékhez intézett tárgyalási felhívásról és Kádár Jánosnak a KB-hoz intézett leveléről.
A hírirodák a miniszterelnök beszédéből az előző kormányok politikai döntési folyamatainak elmarasztalását, a korábbi vezetés által felhalmozott óriási adósságtömeg terheit ecsetelő adatokat és a Bős-Nagymaros erőmű bírálatát emelték ki. Az AP a beszédet a Kádár János nevével fémjelzett korszak eddigi legkritikusabb értékelésének nevezte, jóllehet a kormányfő nevet nem említett. Az amerikai hírügynökség ismertette a beszédnek azt a részét, amely szerint a kormány tevékenysége korábban a párt döntésein alapult, a kormány pedig a parlamentet még egyenrangú partnernek sem volt hajlandó tekinteni. Kitér beszédének arra a részére is, amely szerint a reformerek és a konzervatívok közötti patthelyzet közhatalmi válsággal fenyeget. A UPI amerikai és a Reuter brit hírügynökség megemlíti azt is, hogy a kormány - már az új miniszterek közreműködésével - csomagtervet dolgoz ki az egyensúlyi viszonyok javítására és azt május végén a parlament elé terjeszti. A hírügynökségek idézik a kormányfő szavait a ,,meghaladásra ítélt modell szimbólumává vált,, Bős-Nagymaros erőműről: a hetvenes évek közepétől a vezetés megismételte az ötvenes évek gazdaságpolitikai hibáit és vízerőmű építéséről antidemokratikus módon hozott döntés is ebbe a sorba illeszkedik. A Reuter megjegyzi: Németh Miklós nem közölte, hogy a kormány a beruházás feladását javasolja-e majd. Az AP pedig idézi a kormányfőnek a sajtóértekezleten elhangzott szavait arról, hogy ennek 50 százalékos az esélye. A minisztereket bemutató sajtóértekezletről beszámolva a Reuter hangsúlyozta, hogy az új kormánytagok átlagéletkora 48 év, kilenc évvel kevesebb elődeikénél. Néhány magyar újságíró ugyanakkor - írja a brit hírügynökség - kételyeinek is hangot adott amiatt, hogy az új miniszterek közül négy elődjének helyettese volt és így annak politikájával társítható. A UPI megemlíti, hogy a miniszterjelölteket most mutatták be először a parlamentnek még megerősítésük előtt és az MSZMP-nek nem volt szerepe kiválasztásukban. (folyt.)
1989. május 11., csütörtök 08:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|