|
|
|
|
Országgyűlés - második nap (12. rész)
|
Az államtitkár nem vitatta, hogy az ifjúság érdekében történtek kormányzati erőfeszítések, de kormányprogram híján ezek eleve nem lehettek elégségesek. Az elmúlt három esztendő ifjúságpolitikai törekvéseit felelevenítve rámutatott, hogy a tárcák és a kormány sokszor nem tudták elfogadni az ÁISH által közvetített ifjúsági szempontokat. Szerette volna elérni például, hogy munkanélküli segélyt kaphassanak az önhibájukon kívül elhelyezkedni nem tudó, első munkahelyet kereső fiatalok. A kormányzat a kérdés alapos vizsgálatát indokoltnak tartotta, a megoldás azonban máig késlekedik. Az ÁISH indítványozta először az első lakáshoz jutás kedvezményezését, ám az első lakáshoz jutók kivételes vállalati támogatására kialakított pénzügyi konstrukció a múlt évi parlamenti költségvetési vitában nem kapott támogatást. Az oktatásban a reálérték folyamatos növelését támogatta, amelyet végül is csak a felsőoktatás vonatkozásában sikerült érvényesíteni. A hivatal az adóreform munkálatainak véglegesítése során egyebek között javasolta, hogy az adórendszerbe épüljön be a gyermeknevelés kedvezményezése, s azt is, hogy a családi pótlék, illetve az anyasági segély olyan mértékben emelkedjen, hogy az legalább a reálérték megőrzését biztosítsa. Az államtitkár hangoztatta: a kormány hosszú évek után, tavaly októberben - ifjúságpolitikai feladattervének tárgyalása során - szembesült kendőzetlenül azzal, hogy az ifjúság helyzete nagy mértékben romlott. A feladatterv tervezete az ifjúsági problémák gyűjteménye lett. Olyan kompromisszumos feladatterv született, amely számos, de nem minden lényeges ifjúságpolitikai kérdést tartalmazott. A múlt adósságait érzékelő fiatalok számára e program eleve kevésnek bizonyult, Deák Gábor szerint azonban a programban foglaltak következetes végrehajtása érzékelhető változást hozott volna az ifjúság és a kormányzat viszonyában. A végrehajtásban viszont jelentősek az elmaradások, sőt egyes tárcák fél évvel a kormány döntése után - a romló gazdasági helyzetre hivatkozva - megkérdőjelezték a feladat megfogalmazásának ésszerűségét, realitását is. Németh Miklós miniszterelnöknek a napirendi vitában elhangzott szavaira emlékeztetve utalt arra, hogy a kormánynak határozottan, s a velejáró konfliktusokkal is vállalnia kell az ifjúság élethelyzetét érdemben javító döntéseket. (folyt.köv.)
1989. május 11., csütörtök 12:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|