|
|
|
|
Országgyűlés - első nap (44. rész)
|
9. az Állami Ifjúsági és Sporthivatal elnökének beszámolója az ifjúságról szóló 1971. évi IV. törvény érvényesülésének tapasztalatairól, s javaslat a további feladatokra; 10. interpellációk és kérdések tárgyalása. A tárgysorozat első pontjaként a Minisztertanács tagjainak felmentéséről, illetve új miniszterek megválasztásáról kellett a képviselőknek dönteniük. A döntés előtt Németh Miklós kért szót, hogy megindokolja a kormányátalakítás szükségességét. A kormányfő beszámolóját követően Südi Bertalan (Bács-Kiskun m., 12. vk.) kért szót. Ezután az Országgyűlés nyílt szavazással felmentette Berecz Frigyes ipari, Czibere Tibor művelődési, Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi, Várkonyi Péter külügy- és Villányi Miklós pénzügyminisztert, valamint Hoós Jánost, az Országos Tervhivatal elnökét. Ezután a testület tagjai titkos szavazással megválasztották Békesi Lászlót pénzügy-, Glatz Ferencet művelődési, Horn Gyulát külügy-, Horváth Ferencet ipari és Hütter Csabát mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterré, valamint Kemenes Ernőt az Országos Tervhivatal elnökévé. A miniszteri eskütételt követően határoztak a képviselők az országgyűlés munkaprogramját felülvizsgáló ideiglenes bizottság felállításáról, annak elnökévé megválasztották Jakab Róbertnét, az Országgyűlés alelnökét. Az Országgyűlés ezután együtt tárgyalta az Alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslatot, valamint a Minisztertanács tagjainak és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló törvénymódosító javaslatot, amelyeket Horváth Jenő bizottsági előadó terjesztett elő. A vitában felszólalt: Bognár Rezső (Hajdú-Bihar m., 6. vk.); Biacs Péter (Budapest, 30. vk.); Huber Jenő (Baranya m., 2. vk.); Moldvay István (Szabolcs-Szatmár m., 9. vk.) és Avar István (Budapest, 17. vk.). A vitát követően Biacs Péter önálló indítványára ülést tartott a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság, ahol Biacs Péter visszavonta indítványát azzal, hogy javaslatát figyelembe veszik az új Alkotmány kidolgozásakor. (folyt.köv.)
1989. május 10., szerda 20:19
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|