|
|
|
|
Az új miniszterek sajtókonferenciája (3. rész)
|
Mindazonáltal meggyőződését fejezte ki, hogy az MSZMP-n belüli, egyre erősödő reformerők olyan helyzetet teremtenek, amelyben az MSZMP - a kétségtelen hátrányok ellenére - nyerési, legalábbis koalícióra alkalmas esélyekkel szerepelhet a választásokon. A miniszterelnök egyébként úgy foglalt állást, hogy a kormány tagjainak kiválasztásánál nem döntő szempont az MSZMP-tagság. (Bár egyelőre Kemenes Ernő az egyedüli párton kívüli új kormánytag.) Az újságírók érdeklődtek az elmúlt napok nagy visszhangot keltett ,,vitájáról,, a kormányfő és a pártfőtitkár között egy gazdasági szükségállapot esetleges bevezetését illetően. Németh Miklós leszögezte: Magyarországon egyelőre még szokatlan a vezetők vitája. Ezt azonban mind a hazai, mind a külföldi közvéleménynek meg kell szoknia, hiszen ez így természetes. A vélemények eltérése mögött azonban nem kell mindjárt szakadást, ellentéteket feltételezni. Elmondta, hogy a párt főtitkárával továbbra is jó kapcsolatokat ápol, mindamellett, hogy a Politikai Bizottság, illetve a Központi Bizottság operatív irányítása a kormány munkáját illetően már megszűnt. (MTI)
1989. május 10., szerda 19:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|