|
|
|
|
Országgyűlés - első nap (22. rész)
|
Amit most tenni kell, annak nem tapsolnak az emberek. Most nem népszerű, hanem ésszerű intézkedéseket kell hozni. Meg kell oldani, hogy kikerüljünk az adósságcsapdából, hogy felszámoljuk a veszteséges tevékenységeket, hogy megfékezzük az inflációt, hogy megállítsuk az életszínvonal esését, hogy felemeljük az oktatást, az egészségügyet, a kultúrát, az erkölcsöt. Ki kell építeni a piacgazdaságot, átalakítani a tulajdonviszonyokat, megteremteni a jogállamiságot, átvezetni az országot a valódi demokráciába. S addig is működtetni kell az országot. Ehhez vállalni kell a helyzet kíméletlen feltárását, a közvélemény beavatását és a nyílt elszámolást arról, hogyan jutott az ország jelenlegi helyzetébe. El kell kerülni mindenféle felelőtlen igérgetést, amit talán nem is igényelnének annyian, ha hiteles, közérthető magyarázatot kapnának kérdéseikre - hangsúlyozta Németh Miklós, hozzátéve: nem magyarázkodni kell, hanem mindenre tisztességes magyarázatot adni, s ehhez le kell nyúlni egészen a gyökerekig - Az országnak eddig hittételek szerint kellett élnie, úgy, mintha azok objektív törvények lennének. A gazdaságban például a szocializmus alaptörvényeként hirdették meg az életszínvonal szakadatlan emelkedését, a termelékenység növekedése nyomán az árak csökkenését, a teljes foglalkoztatottságot. Gazdasági alap nélküli túlvállalás és túlígérés történt az elosztásban: ingyenes oktatás és egészségügy, állampolgári jogon járó társadalombiztosítási ellátások és még sok egyéb. A mások által kijelölt út járhatósága iránt sokakban már elég hamar kételyek támadtak. Meg is próbálták azt járhatóvá tenni. Az 1968-as reform is ezt célozta. De mivel nem új útat választott, csak a régit javítgatta, rövid idő után kátyúba jutott. S akik odajuttatták, igazolni kívánták, hogy reformra nincs szükség. Ezt a nép előtt pedig legjobban úgy lehetett igazolni, hogy az életszínvonal reform nélkül emelkedik csak igazán Valóban ,,ördögi,, terv volt: a reformeszméket úgy lejáratták az emberek előtt, hogy a reformoktól való elfordulást fedezet nélküli életszínvonal-emeléssel jutalmazták. Így következett az 1973-tól 1978-ig tartó gyors életszínvonal-növekedés, a többnyire központi segítséggel, illetve támogatásokkal biztosított stabil vállalati fejlődés, miközben a világban a magyar gazdaság teljesítménye - az unalomig ismert világpiaci változások miatt - rohamosan leértékelődött. - Ebben a helyzetben az ország teljesítménye a nemzetközi verseny mérlegén egyre kevesebbet nyomott, miközben a nép anyagilag felemelkedett (folyt.köv.)
1989. május 10., szerda 16:19
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|