|
|
|
|
A miniszterjelölt bemutatkozása az ipari bizottságban
|
1989. május 9., kedd - Az Országgyűlés ipari bizottságának Juhász Mihály elnökletével kedden tartott ülésén Németh Miklós miniszterelnök bemutatta a képviselőknek az ipari miniszterjelöltet, Horváth Ferenc államtitkárt. Németh Miklós bevezetőben elmondta: az Ipari Minisztérium élére három személy neve merűlt fel, végül Horváth Ferenc jelölésében döntött. Az új ipari miniszter szabad kezet kap munkatársai kiválasztásához. Szólt arról is, hogy a kormány tagjainak a jövőben nagyobb lesz a felelőssége, s ez vonatkozik nyilatkozatkozataikra is. Utalt a kormányszóvívő áremeléssel kapcsolatos, nagy vihart kiváltó bejelentésére, amellyel kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta: ilyenről szó sem volt a kormány ülésén. A bizottsági tanácskozáson Horváth Ferenc röviden vázolta koncepcióját, amely egyébként a keddi napilapokban MTI-nyilatkozat formájában már megjelent. Tizenkét képviselő kérdéseket tett fel a miniszterjelöltnek, illetve Németh Miklósnak. A válaszokat követően a bizottság egyhangúlag támogatta Horváth Ferenc miniszteri jelölését. (MTI)
1989. május 9., kedd 13:35
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|