|
|
|
|
A Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése (4. rész)
|
Hannák László, a matematikai tudomány kandidátusa, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete tudományos osztályvezetője, Heppes Aladár, a matematikai tudomány kandidátusa, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézetének tudományos főmunkatársa, Katona Gyula, a matematikai tudomány doktora, az MTA Matematikai Kutató Intézete tudományos osztályvezetője, Remzső Tibor, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete tudományos osztályveztő helyettese az adatbáziskezelés elméleti és előremutató gyakorlati megoldásaiért folytatott, nemzetközi szinten elismert és egymáshoz kapcsolódó kutatás-fejlesztési tevékenységükért. Az Akadémiai Újságírói Díjat ebben az évben Kőrösi Józsefnek a Valóság című folyóirat főszerkesztőjének és Juhász Árpádnak, a Magyar Televízió Művelődési Főszerkesztősége főszerkesztő-helyettesének ítálte oda az elnökség. Ez után Németh Miklós a kormány nevében köszöntötte a közgyűlés résztvevőit. (folyt.köv.)
1989. május 8., hétfő 13:27
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|