|
|
|
|
Németh Miklós miniszterelnök megnyitotta a soling világbajnokságot
|
1989. május 7. vasárnap (tud) - Balatonfüreden nem volt kegyes az időjárás a soling világbajnokság résztvevőihez, ugyanis a Balaton mellett olykor 80-90 km-es szél süvöltött. Ezért a délelőttre tervezett próbafutamot sem tudták megtartani. Délutánra valamelyest javult az idő, s az öt órakor kezdődő ünnepélyes megnyitóra már barátságosabb körülmények között kerülhetett sor. Az ünnepségen megjelent Németh Miklós miniszterelnök, Deák Gábor államtitkár, az ÁISH elnöke és Balogh György vezérőrnagy, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokhelyettese, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke. Wossala György, a Nemzetközi Soling Szövetség alelnöke köszöntötte a vb és az első ízben kiírt Világ Kupa résztvevőit. Kiemelte, nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen rangos világversenyt rendezhetnek Balatonfüreden. Ezután Balogh György mondott köszönetet mindazoknak, akik segítették a két esemény megrendezését. A Magyar Vitorlás Szövetség elnöke az üdvözlő szavak után felkérte Németh Miklós miniszterelnököt a verseny megnyitására. - Ez a rangos verseny ablakot nyit hazánkról a világra - mondta Németh Miklós. - Huszonegy ország képviselői érkeztek Balatonfüredre, hogy összemérjék tudásukat. Mindnyájuknak csak azt kívánhatom, hogy nemes versengés résztvevői legyenek. A győztesnek előre is gratulálok. A világbajnokságot ezennel megnyitom. A soling világbajnokság és a Világ Kupa első futamát hétfőn 11 órakor indítják.+++
1989. május 7., vasárnap 18:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|