|
|
|
|
Képviselői vita a Parlamentben
|
1989. május 2., kedd - A művelődési tárca vezetésére jelölt, Glatz Ferenc történésszel folytattak eszmecserét az Országgyűlés kulturális bizottságának tagjai soron kívüli ülésükön kedden a Parlamentben. A testület tagjait Németh Miklós miniszterelnök tájékoztatta a kormányban tervezett - korábban ismertté vált - személyi változásokról. Kifejezte meggyőződését, hogy az új összetételű kormánnyal egységesebb lesz a Minisztertanács munkája, előtérbe kerül a szakértelem, erősödik a csoportmunka. Glatz Ferenc, életpályáját ismertetve kiemelte a miniszterjelölt dinamikusságát, határozottságát, hangoztatta, hogy gazdag oktatói-nevelői múlt áll mögötte, s az oktatási rendszer gyökeres változtatásának híve. Glatz Ferenc fontosnak tartotta elmondani, hogy kormányprogram nélkül tárcaprogram sem létezhet. Az 1949 óta működő intézményrendszert elavultnak tartotta, a kultúrpolitika alapelvei még a sztálini Szovjetunóban alakultak ki. Ennek következménye, hogy a maradék-elv uralkodik. A miniszterjelölt fontosnak ítélte az értelmiségi és a szakmunkaerő értékcsökkenésének megállítását, új magyar kultúrpolitika meghirdetését. A kulturális bizottság tagjai a bemutatkozó beszélgetést követően együttes ülésen vesznek részt az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottságának tagjaival. A két testület az ifjúsági törvény érvényesülésének tapasztalatait, valamint az Országos Társadalombiztosítási Tanácsról készülő törvényjavaslatot tekintik át. (MTI)
1989. május 2., kedd 11:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|