|
|
|
|
Hírek bukaresti letartóztatásokról
|
Bécs, 1989. március 13. (AP/Reuter) - Hat kiemelkedő egykori román vezető, köztük két volt politikai bizottsági tag Nicolae Ceausescu elnökhöz írt nyílt levelét követően emigráns források arról számoltak be, hogy legalább egy magas beosztású román diplomata eltűnt és három neves román újságírót tartóztattak le január végén Romániában - jelentette hétfőn az AP.
Az amerikai hírügynökség szerint a nevük titokban tartását kérő bécsi emigráns források, a Tanjug jelentése szerint pedig bukaresti diplomáciai körök elmondták, hogy a - feltehetően januárban fogalmazott és Ceausescu államelnökhöz továbbított - levéllel összefüggésben áll Mircea Raceanu diplomata letartóztatása. Mircea Raceanu állítólag fia Ion Raceanunak, akit az AP a Ceausescuhoz küldött levél egyik aláírójaként azonosít. (A szóban forgó levél teljes szövegének aláírói között mindössze "I. Raceanu" veterán kommunista vezető szerepel, s ez Ileana Raceanu asszonyt fedi. A Reuter jelentése hétfőn délután Grigore Raceanuként azonosította a levél ötödik aláíróját - a szerk.) Az AP által idézett és megbízhatónak minősített emigráns forrás megerősítette azt a Bukarestből származó információt, amely szerint az ifjabb Raceanut január 31-ikén vették őrizetbe, amikor éppen úton volt az amerikai nagykövet bukaresti rezidenciáján tartott filmvetítésre. Raceanut és feleségét az őrizetbe vételkor megmotozták, majd ezt követően a rendőrség házkutatást tartott náluk. Ezután Mircea Raceanu eltűnt. Egy Bukarestben dolgozó nyugati diplomata, akit Bécsből telefonon hívtak fel, megerősítette, hogy Mircea Raceanut valóban meghívták az említett január 31-ikei eseményre, s ott nem jelent meg. Raceanu hollétéről azonban a diplomata semmit nem tudott mondani. Az AP bécsi irodája a múlt héten felhívta a román külügyminisz- térium protokollosztályát, valamint az Egyesült Államok osztályt, ahol Raceanu dolgozott, s érdeklődött a diplomata iránt. A vonal túlsó végén minden egyes alkalommal egy ismeretlen közölte, hogy Mircea Raceanu már nem dolgozik a minisztériumban, de a részletesebb tájékoztatástól elzárkózott. (folyt.)
1989. március 14., kedd 11:37
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|