|
|
|
|
Interparlamentáris konferencia (1. rész)
|
1989. március 16., csütörtök - Grósz Károly, az MSZMP főtitkára csütörtökön beszédet mondott a 81. Interparlamentáris konferencián. A több mint száz ország törvényhozóit egyesítő nemzetközi szervezet, az Interparlamentáris Unió a hét eleje óta tanácskozik Budapesten és kialakult hagyománya, hogy meghívja a vendéglátó ország egy vezető politikusát, ismertesse meg országát, annak törekvéseit a vilóg minden tájáról érkezett parlamenti képviselőkkel.
Az MSZMP főtitkárát a délutáni ülésen Barcs Sándor, az IPU magyar csoportjának vezetője, a konferenecia elnöke és Dauda Sow, az Interparlamentáris Tanács elnöke köszöntötte. Grósz Károly nagy érdeklődés mellett mondta el beszédét, amelyet a konferencia résztvevői tapssal fogadtak. (Grósz Károly beszédének szövegét mai b1044,1045,1048,1050,1051 és 1053. sz. kiadásainkon közöltük.) A konferencia délelőtt befejezte vitáját arról, miként segítsék a világ parlamentjei a gyarmati rendszer felszámolását, a faji elkülönítés és a fajüldözés minden formájának megszüntetését, hogyan járuljanak hozzá a nemzeti kisebbségek jogainak biztosításához. Ez utóbbi kérdésben számos nyugati delegátus birálta Romániának a nemzeti kisebbségekkel szemben tanusított politikáját, a falurombolás terveit, az emberi jogok megsértését. Heves bírálat hangzott el egyebek között az Egyesült Államok, Ausztria, Svájc, Új-Zéland és Portugália képviselőjének részéről. A román küldöttek, élve a válasz jogával, elutasították a bírálatot, azt hangoztatva, hogy országukban megvalósul a nemzetiségek egyenjogúsága - ezt az állítást azonban mások több felszólalásban vitatták. (folyt.köv.)
1989. március 16., csütörtök 17:25
|
Vissza »
|
|
Interparlamentáris konferencia (2. rész)
|
A vita alapján a szerkesztőbizottság fogalmazza majd meg az Interparlamentáris konferencia végleges állásfoglalásának tervezetét, amelyet a záróülésen fogadnak el. Délután a mintegy száz országból érkező törvényhozók megkezdték az utolsó napirendi pont megtárgyalását: áttekintik a világ társadalmi, gazdasági, politikai helyzetét. A felszólalók kivétel nélkül hangsúlyozták az elmúlt években bekövetkezett kedvező változások jelentőségét. Több felszólalás üdvözölte a szovjet-amerikai leszerelési megállapodásokat, a bécsi leszerelési tárgyalások megkezdését, a szovjet fegyveres erők kivonását Afganisztánból, az Irán és Irak között létrejött fegyverszünetet. Ugyanakkor azonban a felszólalások nagy nyomatékkal hívták fel a figyelmet arra, hogy mindez csupán a kezdetet jelenti. Csaknem minden felszólaló sürgette, hogy mielőbb jöjjön létre megegyezés a hadászati fegyverek csökkentéséről, a vegyi fegyverek eltiltásáról, a hagyományos fegyveres erők és a fegyverzet csökkentéséről. Ugyancsak sürgették, hogy mielőbb lépjenek előre a fennálló regionális válságok megoldásában, mindenekelőtt a Közel-Keleten, Kambodzsában, Afrikában. (Innen felhasználható 19 órától ) Nagy Gyula evangélikus püspök, országgyűlési képviselő az IPU magyar csoportjának képviseletében szólalt fel csütörtökön a vitában. Megállapította: véleményünk szerint most három nagy, egymással szorosan összefüggő, az emberiség jövőjét döntően befolyásoló kérdés megoldására kell összpontosítani az erőfeszítéseket. Meg kell, őrizni a békét, véget kell vetni minden háborúnak, el kell tiltani a nukleáris és a vegyi fegyvereket, békés tárgyalásokkal kell elhárítani a feszültséget, konfliktusokat kiváltó tényezőket a világon. Ezzel együtt biztosítani kell, hogy mindenütt érvényre jusson az igazságosság. ,,Nem lehet tartós és valós béke anélkül, hogy ne valósulnának meg az egyenlő jogok, anélkül, hogy minden nép, nemzeti kisebbség, a társadalom valamennyi tagja hozzájusson az élet minden értékéhez,, - hangoztatta a magyar küldött, aki a harmadik megoldandó feladatként az ökológiai problémák megoldását, a környezetvédelmi összefogást jelölte meg. Az Interparlamentáris konferencia pénteken folytatja tanácskozását. Ezen a napon szólal fel a küldöttek előtt Jasszer Arafat. (MTI)
1989. március 16., csütörtök 17:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|