|
|
|
|
A Radikális Párt Budapesten
|
Magyar Péter, az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 1989. március 9. (MTI-tud.) - Az olasz Radikális Párt április 22-26. között Budapesten rendezi meg következő kongresszusát - jelentette Sergio Stanzani, a párt főtitkára. A különböző polgárjogi demokratikus követelések (válás, alternatív katonai szolgálat) támogatására a hetvenes években alakult párt az utóbbi időben azon igyekszik, hogy ,,nemzetközi politikai párttá,, váljék, s ennek jegyében toboroz tagokat más európai országokból is.
Stanzani közölte, hogy megkapták a magyar kormányzat hozzájárulását a kongresszus megtartásához. ,,Újabb bizonyíték, hogy a vasfüggöny leomlott. Újabb lépést tettünk az egységes Európa és a nagyobb demokrácia felé,, - jelentette ki. Előzőleg a Radikális Párt kisérletei kudarcot vallottak, hogy a kongresszust Jugoszláviában vagy Bécsben rendezzék meg. Az 1037-es parlamenti választásokon a radikálisok 2,6 százalékot kaptak, 13 képviselőjük és 4 szenátoruk foglalt helyet a parlamentben, és nyugat-európai (strasbourgi) képviselőik is vannak. Ilona Staller (Cicciolina) a Radikális Párt képviselője, ez azonban igen sok bírálatot váltott ki a párton belül és kívül. +++
1989. március 9., csütörtök 12:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|