|
|
|
|
Japán álláspont a romániai nemzetiségi kérdésben
|
Trom András, az MTI tudósítója jelenti:
Tokió, 1989. március 9. csütörtök (MTI-tud) - Japán mindent elkövet annak érdekében, hogy az emberi jogokat tiszteletben tartsák a világon mindenütt és leküzdjék azokat az akadályokat, amelyek e jogok érvényesülését gátolják. A távol-keleti ország tisztában van azokkal a romániai körülményekkel, amelyek miatt az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága genfi ülésén a svéd javaslat megszületett - jelentette ki Vatanabe Tazio, a külügyminisztérium szóvivője. Japán álláspontjának kialakítása során abból indul ki, hogy az emberi jogok védelme mindenhol és mindenkor meghatározó alapelv.
A szakmai részletektől a szóvivő elhatárolta magát, viszont a japán külügyminisztérium egy illetékese az MTI tudósítójának elmondta, hogy a romániai nemzeti kisebbségek helyzetéről számos jelentést kaptak. Ezekből tudják, hogy aggodalmak vannak az emberi jogok romániai érvényesülése miatt. A nevének elhallgatását kérŐ diplomata megfogalmazása szerint: ,,Romániában nem olyan az emberi jogok helyzete, mint amilyennek lenni kellene,,. Az erről tanúskodó jelentéseket nagyon komolyan veszik és ennek megfelelően hozzák majd meg az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága javaslatával kapcsolatos döntésüket, mondotta a japán diplomata. A tokiói külügyminisztérium vezető szakértője ugyanakkor aggodalmának adott hangot, hogy a nagyon merev román alapállás megnehezíti majd a bizottság kompromisszumos döntését, amelynek március 9-én kellett volna eredetileg megszületnie. Az MTI tudósítójának a kérdésére válaszolva azt is kifejtette, hogy amennyiben az ENSZ menekültügyi szervezete a tagországok kormányaihoz felhívással fordul, hogy nyújtsanak anyagi támogatást a Magyarországon létesítendő menekülttáborokhoz, azt Japán komolyan fogja tanulmányozni. Ennek azonban előfeltétele egy ilyen nemzetközi megkeresés. +++
1989. március 9., csütörtök 10:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|