|
|
|
|
Nyers Rezső 2.
|
Konvertibilis elszámolású exportunk értékben 1980-88 között nem változott, mennyiségben mintegy 20 százalékkal nőtt, ez mutatja a cserearányromlást. Emellett az ország termelése is stagnált. Ezen a területen azt a célt tűzhetjük ki, hogy ne a meglévő árualappal próbáljuk növelni az exportot, hanem a tőkés partnereinkkel folytatott kooperációkon és különböző együttműködéseken keresztül. A tavalyi restrikciós pénzügy-politikával nem értük el a kitűzött célokat, igaz, hogy a fizetési mérlegben javulás történt, de ez egyszeri és rövidtávú. A gazdálkodást nem sikerült a jövedelmező területekre átterelni, s a restrikciók csak újabb restrikciókat gerjesztettek. A jövőben tovább folytatódik a magyar gazdaság korszerűsítéséhez szükséges feltételek megteremtése - mondta az államminiszter. Szükséges a tulajdonviszonyok megreformálása, így bekapcsolva a tőke tulajdonosi érdekeltségét a gazdaságba. Ehhez kapcsolódik a szövetkezeti reform, ahol a tőke és a személyi érdekeltséget kell beépíteni a gazdálkodásba. Újra kell gondolni a vállalati tanácsok működését is egy olyan céllal, hogy partnerei legyenek egy menedzser típusú vezetésnek. További fontos lépés a költségvetési gazdálkodás megreformálása, ez alatt a költségvetés kezén átmenő összeg jelentős csökkentését értem - mondta Nyers Rezső. Az így felszabadult anyagi eszközöket a hitelszférának kell átengedni, hogy a vállalati gazdálkodás használja fel. alc. Árak, bérek, beruházások A vállalati gazdálkodásban a piaci jellegnek az árakra, a bérekre és a beruházásra is ki kell terjednie. Az idei áremelkedések is ennek a felfogásnak a keretében történnek, a bérreform azonban lassabban halad. A béremelések idén is elmaradnak a hozzáadott érték emelkedésétől, de jövőben a cél az, hogy e kettő egyformán emelkedjen. 1989-ben az életszínvonal továbbra is esni fog, azonban a pénzügyi rendszer racionalizálódik. Ha terveink sikerülnek 1990-től megállítható az életszínvonal romlása - mondta az államminiszter. A továbbiakban a pénzügyi rendszer átfogó reformjának szükségességéről szólt Nyers Rezső, amelyben a kamatpolitikát normatív alapra kell helyezni. Az árfolyampolitikáról pedig megtudtuk, hogy ez nyitott kérdés maradt. Egyelőre, ha lehet nem csökkentik a forint árfolyamát. (folyt.)
1989. január 6., péntek 13:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|