|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15.
"Tamás Gáspár Miklóst kérdezem a budapesti telefonvonalon: Mi a
véleménye erről a búfelejtőnek kínált közösködési szándékról?
- Én azt hiszem, hogy közös ünneplésre nem az MSZMP-nek kellene
bennünket hívnia - hanem legfeljebb mi hívhatnánk közös ünneplésre
az MSZMP-t, ha kedvünk volna ehhez. Elvégre az MSZMP körülbelül 15
éves késéssel csatlakozik az ünnepléshez, és amint csatlakozik,
máris ki akarja sajátítani. Ez egy kissé szerénytelen magatartás.
Én még nagyon jól emlékezem a tavalyi március 15-re, amikor
beszélvén az Országház előtt bennem volt a félelem, hogy az amit
mondok, milyen hatással van 8 őrizetbe vett barátunkra, akik
különféle fogházakban töltötték ezt a szép tavaszi napot. De nem
elsősorban az elmúlt évek kellemetlen atrocitásairól van szó akkor,
amikor elzárkózunk a kommunistákkal való közös ünnepléstől. Ennek a
közös ünneplésnek nincsen semmi mondanivalója. Magyarországnak ma
éppen arra van szüksége, hogy a különféle politikai erők
elkülönüljenek egymástól, és láthatóvá váljanak."
|
|
|
|
|
|
|
K Ö Z L E M É N Y a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1989. március 7-ei üléséről (1. rész)
|
1989. március 7., kedd - A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1989. március 7-én ülést tartott.
Az ülésen a Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek: a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke és titkára, a megyei és megyei jogú pártbizottságok első titkárai, a Budapesti Pártbizottság titkárai, a Központi Bizottság osztályvezetői, az Országgyűlés elnöke, valamint a központi sajtó vezetői. A testület megvitatta és elfogadta: - Berecz János előterjesztésében a párt rövid távú programját; - Szűrös Mátyás tájékoztatóját az időszerű nemzetközi kérdésekről; - valamint a március 15-e megünnepléséről szóló tájékoztatót és a Központi Bizottság felhívását; - Grósz Károly előterjesztésében a személyi javaslatot. I. A Központi Bizottság megtárgyalta és jóváhagyta a Politikai Bizottságnak az MSZMP rövid távú programjára tett javaslatát. Időszerűnek tartotta azoknak a legfontosabb cselekvési irányoknak és feladatoknak a megjelölését, amelyek megvalósítására a párt a legközelebbi években törekszik. A testület álláspontja szerint a programnak elő kell segítenie, hogy a tagság magabiztosan képviselhesse az MSZMP törekvéseit, a párt politikája és elképzelései a társadalom számára világosak és követhetők legyenek. A Központi Bizottság úgy döntött, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt cselekvési programját nyilvánosságra hozza. (folyt. köv.)
1989. március 7., kedd 21:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
K Ö Z L E M É N Y a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1989. március 7-ei üléséről (2. rész)
|
II. A Központi Bizottság nagy jelentőségűnek tartja, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet bécsi utótalálkozóján elhatározták az európai hagyományos fegyveres erőkről folytatandó leszerelési tárgyalások megkezdését. Üdvözölte, hogy a bécsi találkozón érdemben foglalkoztak az emberi jogi-humanitárius kérdéskörrel, és előremutató intézkedéseket fogadtak el a nemzetiségi jogok teljesebb érvényesítése és nemzetközi ellenőrzése érdekében. Megelégedéssel állapította meg, hogy a bécsi találkozó jelentősen hozzájárult a kelet-nyugati kapcsolatok erősítéséhez, az európai megértés és együttműködés előmozdításához. A találkozó eredményei, a helsinki folyamat elmélyülése kedvező nemzetközi hátteret jelent hazai feladataink megvalósításához. A testület támogatja, hogy a magyar külpolitika tevékenyen vegyen részt a záródokumentumban foglaltak valóra váltásában. A Központi Bizottság megelégedéssel vette tudomásul, hogy Grósz Károly főtitkárnak a davosi Világgazdasági Fórumon való részvétele, valamint a Svájci Államszövetség elnökével, a finn, a portugál miniszterelnökkel és más közéleti személyiségekkel tartott megbeszélései elősegítették a magyarországi gazdasági és politikai változások jobb külföldi megismertetését, a fejlett tőkés országokkal folytatott együttműködésünk javítását. A Központi Bizottság hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy az elmúlt időszakban tovább ápoltuk jószomszédi kapcsolatainkat a környező országokkal. Grósz Károly csehszlovákiai megbeszélései megerősítették az együtthaladásban való kölcsönös érdekeltséget. Jelentős az a közös törekvés, hogy a nemzetiségi politika a jövőben is járuljon hozzá népeink barátságának erősítéséhez. (folyt. köv.)
1989. március 7., kedd 21:25
|
Vissza »
|
|
K Ö Z L E M É N Y a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1989. március 7-ei üléséről (3. rész)
|
A jószomszédi kapcsolatoknak fontos eseménye volt az MSZMP főtitkárának Jugoszláviában tett munkalátogatása is. A találkozónak különös időszerűséget adott, hogy mindkét országban történelmi jelentőségű társadalmi-gazdasági átalakulások mennek végbe. A Központi Bizottság megelégedéssel állapította meg, hogy az országainkban élő nemzetiségek kapcsolataink stabilizáló tényezőjét jelentik. Támogatta, hogy egy későbbi időpontban a két fél közös nemzetiségi deklarációt fogadjon el. A Központi Bizottság tájékoztatót hallgatott meg Németh Miklós miniszterelnök Moszkvában tett munkalátogatásáról. Nagyra értékelte a Mihail Gorbacsovval és Nyikolaj Rizskovval folytatott véleménycsere eredményét. A megbeszéléseken megerősítették: a reformpolitikát folytató két szocialista ország kormánya, a két párt vezetése kapcsolatait a kölcsönös megértés, önállóság, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás és a teljes bizalom szellemében ápolja. Folyamatos erőfeszítéseket tesznek a kétoldalú kapcsolatok kiegyensúlyozott fejlesztésére, a KGST keretében folytatott együttműködés hatékonyabbá tételére. A Központi Bizottság üdvözölte, hogy a Szovjetunióban élő magyar nemzetiség egyre jobb lehetőségekkel rendelkezik hagyományainak ápolásához, javultak az anyanemzettel való kapcsolattartásának feltételei is. Megelégedéssel állapította meg, hogy a megvitatott nemzetközi kérdésekben a felek között elvi nézetazonosság alakult ki. Pártunk támogatja a Szovjetunió építőjellegű javaslatait a kelet és a nyugat közötti bizalom megerősítésére, nagy horderejű kezdeményezéseit a fegyveres erők és a fegyverzet csökkentésére, a haderők nemzeti határok mögé történő visszavonására. Megerősítette, hogy hazánk a jövőben is tevékenyen kíván részt vállalni földrészünk leszerelési problémáinak megoldásában. A zavartalan magyar-osztrák viszony elmélyítését jól szolgálta Németh Miklós munkatalálkozója Franz Vranitzky osztrák kancellárral. A Központi Bizottság fontosnak tartotta a tervezett Budapest-Bécs Világkiállítás előkészületeinek hatékony összehangolását. (folyt. köv.)
1989. március 7., kedd 21:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
K Ö Z L E M É N Y a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1989. március 7-ei üléséről (4. rész)
|
A Nyugat-Európához fűződő kapcsolataink fejlesztésének jelentős eseménye volt a magyar Országgyűlés küldöttségének első látogatása az Európa Parlamentnél. A magyar-japán politikai és gazdasági kapcsolatok további szélesítését jól szolgálták Straub F. Brunónak, az Elnöki Tanács elnökének Japánban folytatott megbeszélései. A Központi Bizottság egyetértően vette tudomásul, hogy hazánk és a Koreai Köztársaság között diplomáciai kapcsolat létesült. Ez, a tényleges helyzetet tükröző lépés elősegítheti távol-keleti kapcsolataink fejlesztését, és egyúttal hozzájárulhat a Koreai-félszigeten kialakult feszültség enyhítéséhez is.
1989. március 7., kedd 21:36
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP zászlóbontóról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kolontai, jónapot. Pesti szleng: pipa vagyok Lángh Juliára, hogy a HALLGATÓK FÓRUMÁBAN kihagyta a cimerrel kapcsolatos telefonüzenetem. Ugy a fórum, mint a Szép Zoltán műsor leghosszabban emigráns/problémájával foglalkozik. Közérdek ez kérem? Természetesen nagyon nehéz és még sokkal nehezebb lesz 12 millió munkanélkülit számontartó Nyugateurópába menedékjogot kapni. A "Ki az idegenkkel!" jelszavu Le Pen párt, Franciaországban és a hasonló mottót hangoztató republikánus párt nyugat-berlini átütő sikere után. Emigránsok, magyarul: bujdosók mellett már semmiféle politikus nem emel szót. A jobbszárnytól a balközépig már nem emel szót. És ami marad, az a szélsőséges baloldal, a kommunisták. Kérem én a Lángh Júliát, a cimerrel kapcsolatban üzenetemet vegye a műsorába, teljes egészében. Közérdek, nem az én kis privát problémám. A téma jó, nagy visszhangra számithat, dobja ki a labdát a pályára. A viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|