|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti híradó:
Új magyar címer
"Egy tudósokból álló bizottság fésülte át a levéltárat
alternatívákat keresve - valamit, ami erőteljesen kihangsúlyozza a
magyar történelmet. Magyarország - ajánlották végülis a szakértők -
egy, a korábbi királyi címeréhez kell, hogy visszatérjen, vagy
pedig a Kossuth-címerhez, amely az 1848-as Ausztria elleni
szabadságharcban született.
Múlt héten a kommunista párt áldását adta mindkét ajánlatra. A
parlament hamarosan napirendjére tűzi az ügyet, és valószínűleg
népszavazás útján döntik majd el. Mindez része a jelen
nosztalgiának, amelyet a magyarok éreznek a 4 évtizedes kommunista
uralom előtti idők iránt. Ez részben magyarázata annak a lázas
izgalomnak is, amely dr. Ottó von Habsburg, az utolsó magyar király
legidősebb fiának budapesti látogatását övezte.
A két javasolt címer majdnem teljesen azonos, azzal a különbséggel,
hogy szent István koronája díszíti a királyi címert, ami a Kossuth-
címerről hiányzik. A különbség tehát a republikánus és a
monarchikus gondolatpárosítás különbsége."
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés rendes ülése - keddi munkanap (3. rész)
|
Antall József úgy ítélte meg: véget ért egy korszak a parlamenti pártok viszonyában. Erre figyelemmel felajánlotta: a politikai élet meghatározó erői közös erőfeszítéssel keressék a krízisből kivezető utat, s a magyar társadalom minden tagja előtt tegyék világossá, mi vár az országra. Ennek kapcsán leszögezte: az ország valós helyzetéről mindent a közvélemény elé fog tárni, még akkor is, ha ez esetleg a kormány bukását idézné elő. Ha a többség úgy gondolja - folytatta a gondolatmenetet -, hogy személy szerint alkalmatlan a kormányzásra, akkor távozni fog posztjától. Ám ha úgy ítélik meg, hogy a kormány képes ellátni tisztét, akkor - alapvető kérdésekben nemzeti egységet alkotva - tartsák fenn az ország alkotmányos kereteit annak érdekében, hogy ne veszítsék el sem az ország, sem a magyar nép bizalmát.
Antall József arra kérte az ellenzéket: ha úgy gondolják, hogy túl vannak a legitimációs problémákon, akkor keressék meg együtt a közös utat. Eljött ugyanis az ideje annak, hogy az elkövetkezendő egy-két évben, ha viták közepette is, de a pártpolitikai szempontok háttérbe szorításával kivezessék az országot válságos helyzetéből.
A kormányfő felszólalása után némileg gördülékenyebben folytatódott társadalombiztosítás költségvetésmódosításának tárgyalása. A törvényhozás nagy szótöbbséggel a szociális bizottság kompromisszumos javaslatait hagyta jóvá, amelyek lényege, hogy a kormány elképzeléseivel szemben differenciált összegű nyugdíjkiegészítést folyósít a társadalombiztosítás. Ennek megfelelően az Országgyűlés döntése nyomán még az idén egyszeri nyugdíjkiegészítést kapnak mindazok, akiknek nyugdíja nem haladja meg a 13 ezer 800 forintot. A differenciált szétosztás elve szerint az egyszeri kiegészítés összege az 5 ezer forint alatti nyugdíjak esetében 4 ezer forint, az 5001 és 8000 forint közötti nyugdíjaknál 3.200 forint. A 8001 és 13.800 forint közötti nyugdíjjal rendelkezők pedig 2.400 forintos egyszeri kiegészítésben részesülnek.
A törvényhozás a kifizetéseknek megfelelően módosította a Társadalombiztosítási Alap idei költségvetését is. Eszerint a most elfogadott egyszeri kifizetések nyomán 10 milliárd 620 millió forinttal növekednek a társadalombiztosítás kiadásai. Remények szerint a kiadás növekményét fedezhetik a terven felüli bérkiáramlás nyomán várhatóan a társadalombiztosítás kasszájába is bővebben csordogáló befizetések. További hatalmas tartalék az a mintegy 12 milliárdos hátralék, amellyel a vállalatok tartoznak a társadalombiztosításnak. Ennek bahajtására elhangzott az a javaslat, hogy hathatósabban kezdeményezzék a legnagyobb adósok ellen a felszámolási eljárást. (folyt.köv.)
1990. október 30., kedd 16:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"...annakidején, Budapesten a Független Kisgazdapárt azt az emlékezetes választási győzelmet aratta, ott szorongtam magam is diákfejjel a Kossuth Lajos-utca és a Semmelweiss utca sarkánál, a Kisgazdapárt székháza előtti mintegy 10-20 ezres tömegben "Halljuk Tildyt, halljuk Tildyt" - zúgta hosszú a percekig az ujjongó tömeg, remélve, hogya mindent eldöntő választási eredmény birtokában, Tildy állástfoglal, nyilatkozik és végre előáll energikus tervekkel, igényekkel, ő azonban nem jelent meg, a tömeg hiába követelte. Leírhatatlan volt a csalódás a tömegben, ugy széledtek el, mint egy nyáj, mely nem találja pásztorát. S most, mi történik Budapesten? - kommunista zabla-próba. Az MSZMP konzultálta az alternativ mozgalmak vezetőit, hogy megtudja, kivel, milyen módon tud majd együttműködni, avagy nem kivan majd együttműködni és igy ő maradhat továbbra is az, aki mindegyik újonnan alakult szervezet szájába irányitó zablát kivan helyezni, melyet a közvetlen pártgyeplő irányit és ha kell, fékez majd."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|