|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti híradó:
Új magyar címer
"Egy tudósokból álló bizottság fésülte át a levéltárat
alternatívákat keresve - valamit, ami erőteljesen kihangsúlyozza a
magyar történelmet. Magyarország - ajánlották végülis a szakértők -
egy, a korábbi királyi címeréhez kell, hogy visszatérjen, vagy
pedig a Kossuth-címerhez, amely az 1848-as Ausztria elleni
szabadságharcban született.
Múlt héten a kommunista párt áldását adta mindkét ajánlatra. A
parlament hamarosan napirendjére tűzi az ügyet, és valószínűleg
népszavazás útján döntik majd el. Mindez része a jelen
nosztalgiának, amelyet a magyarok éreznek a 4 évtizedes kommunista
uralom előtti idők iránt. Ez részben magyarázata annak a lázas
izgalomnak is, amely dr. Ottó von Habsburg, az utolsó magyar király
legidősebb fiának budapesti látogatását övezte.
A két javasolt címer majdnem teljesen azonos, azzal a különbséggel,
hogy szent István koronája díszíti a királyi címert, ami a Kossuth-
címerről hiányzik. A különbség tehát a republikánus és a
monarchikus gondolatpárosítás különbsége."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Néppárt-Nemzeti Parasztpárt közleménye - Válasz a
Kisgazdapártnak
(OS)
|
1990. augusztus 30., csütörtök - Szolnok megyei szervezetünk demokratikus jogaival élve megbírálta e hosszú nevű pártot, ezért - ha igaz az, amit az egyik lap ír - a megbírált igazságtalanul rágalomhadjáratot indított egész pártunk ellen. Ezzel rákényszerít minket, hogy felemlítsük múltját és bemutassuk jelenét.
Földbirtokos alapította, majd tagjai sorába lépett gróf Bethlen István, a korszak vezéralakja. 1945-től a kommunistákkal közösen létrehozott kormánykoalíció vezető ereje volt. 1956. október 25-én az Országháznál az épületben tartózkodó Dobi István államelnök (a Kisgazdapárt volt vezetője, akkor már a kommunista párt központi vezetőségének tagja) védőszárnyai alatt is lőtték halomra a békés tüntetőket.
Ami a jelent illeti: a Kisgazdapárt jelenlegi tervezete a földtulajdon kérdésében úgy viszonylik állásfoglalásunkhoz, mint a 1921-es kisgazdapárti földreformkísérlet, a Nemzeti Parasztpárt 1945-ös földosztásához. Különben ami Torgyán JÓzsefet illeti, vele nem foglalkozunk, nemsokára elég lesz neki saját magát megvédenie. Végül a ,,maroknyi csoport,, azt üzeni, hogy sorai már több maroknyira tehetők, de ha csak félmaroknyi lenne, akkor sem vetemedne arra, hogy szavazatokért földet ígérjen illetékteleneknek az egész parasztság rovására.
Néppel a népért
Nemzeti Parasztpárt (Magyar Néppárt)
(OS)
1990. augusztus 30., csütörtök 15:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"...annakidején, Budapesten a Független Kisgazdapárt azt az emlékezetes választási győzelmet aratta, ott szorongtam magam is diákfejjel a Kossuth Lajos-utca és a Semmelweiss utca sarkánál, a Kisgazdapárt székháza előtti mintegy 10-20 ezres tömegben "Halljuk Tildyt, halljuk Tildyt" - zúgta hosszú a percekig az ujjongó tömeg, remélve, hogya mindent eldöntő választási eredmény birtokában, Tildy állástfoglal, nyilatkozik és végre előáll energikus tervekkel, igényekkel, ő azonban nem jelent meg, a tömeg hiába követelte. Leírhatatlan volt a csalódás a tömegben, ugy széledtek el, mint egy nyáj, mely nem találja pásztorát. S most, mi történik Budapesten? - kommunista zabla-próba. Az MSZMP konzultálta az alternativ mozgalmak vezetőit, hogy megtudja, kivel, milyen módon tud majd együttműködni, avagy nem kivan majd együttműködni és igy ő maradhat továbbra is az, aki mindegyik újonnan alakult szervezet szájába irányitó zablát kivan helyezni, melyet a közvetlen pártgyeplő irányit és ha kell, fékez majd."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|