|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti híradó:
Új magyar címer
"Egy tudósokból álló bizottság fésülte át a levéltárat
alternatívákat keresve - valamit, ami erőteljesen kihangsúlyozza a
magyar történelmet. Magyarország - ajánlották végülis a szakértők -
egy, a korábbi királyi címeréhez kell, hogy visszatérjen, vagy
pedig a Kossuth-címerhez, amely az 1848-as Ausztria elleni
szabadságharcban született.
Múlt héten a kommunista párt áldását adta mindkét ajánlatra. A
parlament hamarosan napirendjére tűzi az ügyet, és valószínűleg
népszavazás útján döntik majd el. Mindez része a jelen
nosztalgiának, amelyet a magyarok éreznek a 4 évtizedes kommunista
uralom előtti idők iránt. Ez részben magyarázata annak a lázas
izgalomnak is, amely dr. Ottó von Habsburg, az utolsó magyar király
legidősebb fiának budapesti látogatását övezte.
A két javasolt címer majdnem teljesen azonos, azzal a különbséggel,
hogy szent István koronája díszíti a királyi címert, ami a Kossuth-
címerről hiányzik. A különbség tehát a republikánus és a
monarchikus gondolatpárosítás különbsége."
|
|
|
|
|
|
|
Közép-európai Környezetvédelmi Központ Budapesten
|
1990. június 22., péntek - Az amerikai, a magyar, a holland
kormány, valamint az Európai Közösség képviselői
alapítványbejegyzéshez szükséges dokumentumot írtak alá a
Közép-európai Környezetvédelmi Központ létrehozása érdekében -
közölte Illés Zoltán, a Környezetvédelmi Minisztérium helyettes
államtitkára az MTI munkatársával. A szeptember 1-jéig csatlakozó
valamennyi kormányt alapítótagnak ismerik el. A központ létesítését
- mint köztudott - Bush elnök javasolta múlt évi magyarországi
látogatása során.
A központ környezetvédelmi adatgyűjtést és információszolgáltatást végez igen korszerű számítógépes háttérrel, szakmai segítséget nyújt környezetvédelmi intézményeknek, mozgalmaknak, állampolgároknak, bekapcsolódik a környezetvédelmi oktatásba, ismeretterjesztésbe, propagandaakciókat menedzsel, illetve meghívja a világ legismertebb szakértőit segítve a térség egyes konkrét környezetszennyezési gondjainak megoldását. A központ különösen nagy figyelmet fordít a környezetszennyezés egészségkárosító hatásaira, a megelőzésre, valamint a környezetkímélő energiatermelés meghonosítására. Bizonyos kutatási témákat is felvállal, így például a gépkocsikhoz speciális környezetvédelmi berendezések kifejlesztését.
Az amerikai kormány három év alatt 5 millió dollárt folyósít a létesítményhez, Magyarország 50 millió forintot ajánlott fel, valamint apportként a 80 millió forint értékű budapesti, Költő utcai Jókai-villát. Az Európai Közösség 2 millió ECU-t ad az alapítványba, a holland kormány is számottevő segítséget nyújt. Az alapítványhoz a jelzések szerint több más ország is csatlakozni kíván. Mivel a Költő utcai épület teljes felújítása több évet vesz igénybe, a központ beindításával nem lehetett adig várni. Ezért először az óbudai, úgynevezett Selyemgombolyító kulturális centrumban kapnak helyet, több szobában, mintegy négyszáz négyzetméteren. Néhány héten belül befejeződik itt az átalakítás, a berendezés. A felszerelésnél arra törekednek, hogy - amit csak a COCOM-lista enged - a lehető legkorszerűbb számítógépeket helyezzenek üzembe. Ugyancsak hamarosan létrehozzák a központ irányítását ellátó igazgató tanácsot. Ebbe a 15 fős testületbe a tervek szerint a magyarok három képviselőt delegálhatnak, s ugyancsak három hely illeti meg az amerikaiakat, illetve az Európai Közösséget. Az alapítókon kívül az igazgatótanács munkájába az elképzelések szerint bevonják a közép-európai térség országainak képviselőit is. (MTI)
1990. június 22., péntek 10:52
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"...annakidején, Budapesten a Független Kisgazdapárt azt az emlékezetes választási győzelmet aratta, ott szorongtam magam is diákfejjel a Kossuth Lajos-utca és a Semmelweiss utca sarkánál, a Kisgazdapárt székháza előtti mintegy 10-20 ezres tömegben "Halljuk Tildyt, halljuk Tildyt" - zúgta hosszú a percekig az ujjongó tömeg, remélve, hogya mindent eldöntő választási eredmény birtokában, Tildy állástfoglal, nyilatkozik és végre előáll energikus tervekkel, igényekkel, ő azonban nem jelent meg, a tömeg hiába követelte. Leírhatatlan volt a csalódás a tömegben, ugy széledtek el, mint egy nyáj, mely nem találja pásztorát. S most, mi történik Budapesten? - kommunista zabla-próba. Az MSZMP konzultálta az alternativ mozgalmak vezetőit, hogy megtudja, kivel, milyen módon tud majd együttműködni, avagy nem kivan majd együttműködni és igy ő maradhat továbbra is az, aki mindegyik újonnan alakult szervezet szájába irányitó zablát kivan helyezni, melyet a közvetlen pártgyeplő irányit és ha kell, fékez majd."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|