|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti híradó:
Új magyar címer
"Egy tudósokból álló bizottság fésülte át a levéltárat
alternatívákat keresve - valamit, ami erőteljesen kihangsúlyozza a
magyar történelmet. Magyarország - ajánlották végülis a szakértők -
egy, a korábbi királyi címeréhez kell, hogy visszatérjen, vagy
pedig a Kossuth-címerhez, amely az 1848-as Ausztria elleni
szabadságharcban született.
Múlt héten a kommunista párt áldását adta mindkét ajánlatra. A
parlament hamarosan napirendjére tűzi az ügyet, és valószínűleg
népszavazás útján döntik majd el. Mindez része a jelen
nosztalgiának, amelyet a magyarok éreznek a 4 évtizedes kommunista
uralom előtti idők iránt. Ez részben magyarázata annak a lázas
izgalomnak is, amely dr. Ottó von Habsburg, az utolsó magyar király
legidősebb fiának budapesti látogatását övezte.
A két javasolt címer majdnem teljesen azonos, azzal a különbséggel,
hogy szent István koronája díszíti a királyi címert, ami a Kossuth-
címerről hiányzik. A különbség tehát a republikánus és a
monarchikus gondolatpárosítás különbsége."
|
|
|
|
|
|
|
- Torgyán József a kormányzásban való részvételről - 2. folyt.
|
- Jövendő koalíciós partnerük - a Magyar Demokrata Fórum - tegnap kijelentette, hogy a miniszteri tárcákat a parlamenti mandátumok arányában fogják kiosztani partnereik között. Úgy tűnik, hogy a Független Kisgazdapárt a mezőgazdasági és élelmezésügyi tárcának birtokosa lesz. Megelégednek-e ezzel az egy miniszteri tárcával?
- Nyilvánvaló, hogy nem elégedünk meg, de szóba sem került, hogy mi csak egy miniszteri tárcát kapjunk, hogyha a koalícióba bemegyünk. Hiszen a parlamenti mandátumaink szerint 16 miniszteri helyből kiindulván - én miniszteri helynek veszem most a miniszterelnökit és az államminisztereket is - 4 miniszteri helynek kell jutnia a Független Kisgazdapárt számára, és miután a Független Kisgazdapárt álláspontja az, hogy a belügyi és az igazságügyi tárcákhoz ragaszkodik, ebből következik, hogy a mezőgazdasági tárca az csak a párt jellegénél fogva illeti meg a Független Kisgazdapártot, de ezen túlmenően - mint hatalmi tényezőnek - még jelentős tárcákat kell kapnia, mert hiszen gondoljon arra, hogyha egyszer a Demokrata Fórumé lesz a miniszterelnöki poszt, a Demokrata Fórum fogja az ideiglenes köztársasági elnöki funkciót betölteni, az övé lesz a külügyi tárca, a pénzügyi tárca, akkor lényegében meghatározó szerepe lesz mindenféle tekintetben a Demokrata Fórumnak. Ha a Független Kisgazdapárt nem akar csatlósa lenni a Demokrata Fórumnak - már pedig nem akar - és ilyen áron semmiképpen nem is mennénk bele a koalícióba, akkor nekünk meghatározó tárcákat is kapnunk kell, márpedig én meghatározó tárcának a Független Kisgazdapárt szempontjait is figyelembe véve a belügyi és az igazságügyi tárcát tartom. +++
1990. április 19., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"...annakidején, Budapesten a Független Kisgazdapárt azt az emlékezetes választási győzelmet aratta, ott szorongtam magam is diákfejjel a Kossuth Lajos-utca és a Semmelweiss utca sarkánál, a Kisgazdapárt székháza előtti mintegy 10-20 ezres tömegben "Halljuk Tildyt, halljuk Tildyt" - zúgta hosszú a percekig az ujjongó tömeg, remélve, hogya mindent eldöntő választási eredmény birtokában, Tildy állástfoglal, nyilatkozik és végre előáll energikus tervekkel, igényekkel, ő azonban nem jelent meg, a tömeg hiába követelte. Leírhatatlan volt a csalódás a tömegben, ugy széledtek el, mint egy nyáj, mely nem találja pásztorát. S most, mi történik Budapesten? - kommunista zabla-próba. Az MSZMP konzultálta az alternativ mozgalmak vezetőit, hogy megtudja, kivel, milyen módon tud majd együttműködni, avagy nem kivan majd együttműködni és igy ő maradhat továbbra is az, aki mindegyik újonnan alakult szervezet szájába irányitó zablát kivan helyezni, melyet a közvetlen pártgyeplő irányit és ha kell, fékez majd."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|