|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti híradó:
Új magyar címer
"Egy tudósokból álló bizottság fésülte át a levéltárat
alternatívákat keresve - valamit, ami erőteljesen kihangsúlyozza a
magyar történelmet. Magyarország - ajánlották végülis a szakértők -
egy, a korábbi királyi címeréhez kell, hogy visszatérjen, vagy
pedig a Kossuth-címerhez, amely az 1848-as Ausztria elleni
szabadságharcban született.
Múlt héten a kommunista párt áldását adta mindkét ajánlatra. A
parlament hamarosan napirendjére tűzi az ügyet, és valószínűleg
népszavazás útján döntik majd el. Mindez része a jelen
nosztalgiának, amelyet a magyarok éreznek a 4 évtizedes kommunista
uralom előtti idők iránt. Ez részben magyarázata annak a lázas
izgalomnak is, amely dr. Ottó von Habsburg, az utolsó magyar király
legidősebb fiának budapesti látogatását övezte.
A két javasolt címer majdnem teljesen azonos, azzal a különbséggel,
hogy szent István koronája díszíti a királyi címert, ami a Kossuth-
címerről hiányzik. A különbség tehát a republikánus és a
monarchikus gondolatpárosítás különbsége."
|
|
|
|
|
|
|
Csapatkivonás (1. rész)
|
Szántó András, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1990. március 10. szombat (MTI-tud.) - A tervezett
időben, szombaton Moszkvában a két ország külügyminisztere aláírja a
Magyarországon állomásozó szovjet csapatok kivonásáról szóló
megállapodást. Az egyezmény megkötése előtt álló utolsó akadályok
pénteken hárultak el a Somogyi Ferenc külügyi államtitkár és Ivan
Aboimov szovjet külügyminiszter-helyettes vezette küldöttségek
közötti tárgyalásokon. Ezeken magyar részről megfigyelői minőségben
részt vett - a választásokra országos listát állító 12 párt
képviseletében - Demszky Gábor (SZDSZ), Kósa Lajos (Fidesz) és
Raffay Ernő (MDF).
A három megfigyelő egyelőre megfontolás tárgyává teszi, hogy részt vegyen-e a Horn Gyula és Eduard Sevardnadze záró tárgyalásait követő szombati aláírási ceremónián.
A csapatkivonások március 12-i, hétfői megkezdésével - mint Demszky Gábor az MTI moszkvai tudósítójának adott interjújában elmondta - a magyar nép régi álma valósul meg; a megállapodás a nemzeti szuverenitás felé tett jelentős lépés.
Megfigyelőként szerzett benyomásaik, információik szerint a hivatalos magyar delegáció, amelyben a külügy- és a honvédelmi minisztérium, valamint a vezérkari főnökség képviselői vettek részt, megfelelően képviseli a magyar érdekeket - jelentette ki Demszky Gábor.
A késői bekapcsolódás nem tette lehetővé, hogy részt vállaljanak a feltételek kialakításában, csak azt láthatták, hogy mindazt sikerült elérni, amit a csapatkivonás ügyében Csehszlovákia képviselői elértek. ,,Megfigyelőként nem volt arra mód - tette hozzá Demszky -, hogy valóban minden tekintetben következetesen kiálljunk a magyar nép érdekeiért, hogy a lehető legkedvezőbb feltételeket érjük el.,,
A magyar ellenzéki személyiség hangoztatta azt az aggodalmat is, mely szerint a csapatkivonás befejezésére elfogadott 1991. június 30-i időpont késői, hiszen a bizonytalan magyar politikai helyzetben minden hónapnak jelentősége van.
A három megfigyelő a szerződésnek ezt a részét kifogásolja, s mint Demszky Gábor mondta, a választások utáni új kormánynak a kivonás befejezésének határidejét újra kell tárgyalnia, a kivonás ütemét fel kell gyorsítania. (folyt.)
1990. március 10., szombat 09:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"...annakidején, Budapesten a Független Kisgazdapárt azt az emlékezetes választási győzelmet aratta, ott szorongtam magam is diákfejjel a Kossuth Lajos-utca és a Semmelweiss utca sarkánál, a Kisgazdapárt székháza előtti mintegy 10-20 ezres tömegben "Halljuk Tildyt, halljuk Tildyt" - zúgta hosszú a percekig az ujjongó tömeg, remélve, hogya mindent eldöntő választási eredmény birtokában, Tildy állástfoglal, nyilatkozik és végre előáll energikus tervekkel, igényekkel, ő azonban nem jelent meg, a tömeg hiába követelte. Leírhatatlan volt a csalódás a tömegben, ugy széledtek el, mint egy nyáj, mely nem találja pásztorát. S most, mi történik Budapesten? - kommunista zabla-próba. Az MSZMP konzultálta az alternativ mozgalmak vezetőit, hogy megtudja, kivel, milyen módon tud majd együttműködni, avagy nem kivan majd együttműködni és igy ő maradhat továbbra is az, aki mindegyik újonnan alakult szervezet szájába irányitó zablát kivan helyezni, melyet a közvetlen pártgyeplő irányit és ha kell, fékez majd."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|