|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti híradó:
Új magyar címer
"Egy tudósokból álló bizottság fésülte át a levéltárat
alternatívákat keresve - valamit, ami erőteljesen kihangsúlyozza a
magyar történelmet. Magyarország - ajánlották végülis a szakértők -
egy, a korábbi királyi címeréhez kell, hogy visszatérjen, vagy
pedig a Kossuth-címerhez, amely az 1848-as Ausztria elleni
szabadságharcban született.
Múlt héten a kommunista párt áldását adta mindkét ajánlatra. A
parlament hamarosan napirendjére tűzi az ügyet, és valószínűleg
népszavazás útján döntik majd el. Mindez része a jelen
nosztalgiának, amelyet a magyarok éreznek a 4 évtizedes kommunista
uralom előtti idők iránt. Ez részben magyarázata annak a lázas
izgalomnak is, amely dr. Ottó von Habsburg, az utolsó magyar király
legidősebb fiának budapesti látogatását övezte.
A két javasolt címer majdnem teljesen azonos, azzal a különbséggel,
hogy szent István koronája díszíti a királyi címert, ami a Kossuth-
címerről hiányzik. A különbség tehát a republikánus és a
monarchikus gondolatpárosítás különbsége."
|
|
|
|
|
|
|
Kelet-nyugati újságíró-találkozó
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. február 28. szerda (MTI-tud.) - Párizsban
kedden végetért az első olyan nem hivatalos kelet-nyugati
újságíró-találkozó, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezete
Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO hívott
össze, a kommunikáció fejlesztéséről tavaly elfogadott programja
keretében. A tanácskozáson mintegy húsz nyugat- és kelet-európai
ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada újságírói, lapjai,
tömegkommunikációs intézményei, újságíró- és sajtószervezetei
képviseltették magukat. Közép- és Kelet-Európából főként az új
sajtótermékek, amelyek a demokratikus átalakulás során jöttek létre.
A kétnapos eszmecserén igyekeztek átfogó képet rajzolni az új sajtó gondjairól, igényeiről, s egyúttal meghatározni azt, miben nyújthatnak segítséget számukra a nyugati országok. A felszólalásokból kirajzolódott, hogy az új lapok, televíziók még igen sok nehézséggel találják magukat szemben. Egyes országokban jogi helyzetük sem tisztázott, de csaknem valamennyi országban küszködnek a technikai eszközök hiányával, s azzal is, hogy nincs kellő számú valóban szakképzett újságírójuk, a lapcsináláshoz értő szakemberük. A nyugati országok sajtójának képviselői, s az UNESCO vezetői is kilátásba helyezték segítségüket, egyebek között a szakképzésben, s nemcsak az újságírók, hanem a sajtó munkájával összefüggő egyéb területek - például a terjesztés - szakértőinek oktatásában is.
Magyarországról hatan vettek részt a munkában, a MUOSZ, a Magyar Lapkiadók Egyesülése, a Reform, a Világ, a Babits Kiadó és a Nap Tv. képviseletében. Felszólalásaikban ismertették a magyar sajtó helyzetét, igényeit. Bencsik Gábor, a MUOSZ főtitkára az MTI tudósítójának elmondta: a találkozó nem hozott érdemi határozatokat, de igen alkalmas volt arra, hogy átfogó képet adjon az új sajtó helyzetéről Európában, megjelelölje a közös gondokat és a tennivalókat is. A magyar résztvevők aktívan kapcsolódtak be a munkába, s kihasználták az alkalmat a kapcsolatteremtésre is. A MUOSZ például itt vette fel a kapcsolatot az új litván újságíró szövetség képviselőivel, tárgyalásokat folytatott a brüsszeli székhelyű Nemzetközi Újságíró Szövetség, a FIJ vezetőivel a már megindult együttműködés bővítéséről. +++
1990. február 28., szerda 19:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"...annakidején, Budapesten a Független Kisgazdapárt azt az emlékezetes választási győzelmet aratta, ott szorongtam magam is diákfejjel a Kossuth Lajos-utca és a Semmelweiss utca sarkánál, a Kisgazdapárt székháza előtti mintegy 10-20 ezres tömegben "Halljuk Tildyt, halljuk Tildyt" - zúgta hosszú a percekig az ujjongó tömeg, remélve, hogya mindent eldöntő választási eredmény birtokában, Tildy állástfoglal, nyilatkozik és végre előáll energikus tervekkel, igényekkel, ő azonban nem jelent meg, a tömeg hiába követelte. Leírhatatlan volt a csalódás a tömegben, ugy széledtek el, mint egy nyáj, mely nem találja pásztorát. S most, mi történik Budapesten? - kommunista zabla-próba. Az MSZMP konzultálta az alternativ mozgalmak vezetőit, hogy megtudja, kivel, milyen módon tud majd együttműködni, avagy nem kivan majd együttműködni és igy ő maradhat továbbra is az, aki mindegyik újonnan alakult szervezet szájába irányitó zablát kivan helyezni, melyet a közvetlen pártgyeplő irányit és ha kell, fékez majd."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|