|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti híradó:
Új magyar címer
"Egy tudósokból álló bizottság fésülte át a levéltárat
alternatívákat keresve - valamit, ami erőteljesen kihangsúlyozza a
magyar történelmet. Magyarország - ajánlották végülis a szakértők -
egy, a korábbi királyi címeréhez kell, hogy visszatérjen, vagy
pedig a Kossuth-címerhez, amely az 1848-as Ausztria elleni
szabadságharcban született.
Múlt héten a kommunista párt áldását adta mindkét ajánlatra. A
parlament hamarosan napirendjére tűzi az ügyet, és valószínűleg
népszavazás útján döntik majd el. Mindez része a jelen
nosztalgiának, amelyet a magyarok éreznek a 4 évtizedes kommunista
uralom előtti idők iránt. Ez részben magyarázata annak a lázas
izgalomnak is, amely dr. Ottó von Habsburg, az utolsó magyar király
legidősebb fiának budapesti látogatását övezte.
A két javasolt címer majdnem teljesen azonos, azzal a különbséggel,
hogy szent István koronája díszíti a királyi címert, ami a Kossuth-
címerről hiányzik. A különbség tehát a republikánus és a
monarchikus gondolatpárosítás különbsége."
|
|
|
|
|
|
|
Szóvivői tájékoztató a Központi Bizottság üléséről (4. rész)
|
A Központi Bizottság üdvözölte a DEMISZ létrejöttét, annak első országos gyűlésén elfogadott programját. Tudomásul vette, hogy az ifjúsági szövetség közvetlen pártirányítás nélkül, önállóan dolgozik. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az ifjúsági szervezetek tagjai minél nagyobb számban, párttagként is vegyenek részt az MSZMP munkájában. A párt arra törekszik, hogy a DEMISZ tagszervezeteivel az értékek és a politikai érdekek azonosságán alapuló együttes tevékenységet folytasson. A testület elfogadta, hogy a pártalapszervezetekben a fiatal párttagok ifjúsági tagozatot hozzanak létre. Az MSZMP KB tárgyalócsoportjának az újonnan alakult pártokkal és alternatív szervezetekkel folytatott megbeszélésekről tájékozódva a Központi Bizottság megerősítette, hogy a párt - együttműködve valamennyi fontos, felelős politikai tényezővel - folytatni kívánja azt a mélyreható társadalmi átalakítást, amely a többpártrendszeren alapuló demokrácia megteremtésére, valamint a gazdasági válság leküzdésére irányul. A testület tudatában van annak, hogy a válság elmélyülésének megakadályozása politikai párbeszédet, együttműködést, együttes cselekvést, kölcsönös felelősséget, önmérsékletet igényel valamennyi haladást szolgáló erőtől. A párt meggyőződése, hogy az egypártrendszerről a képviseleti demokráciába való átmenet csakis szabad, demokratikus választások révén valósítható meg. Ezért a Központi Bizottság javasolja olyan politikai egyeztető fórum létrehozását, amely alkalmas valamennyi lényeges kérdés megvitatására, közös álláspont kialakítására. Javasolja továbbá, hogy e fórum minél teljesebben reprezentálja a magyar társadalom valóságos politikai és érdektagoltságát, s a politikai rendszer reformjával és a gazdasági válság elhárításával összefüggő teendőket tűzze napirendjére. (folyt.köv.)
1989. május 8., hétfő 21:56
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"...annakidején, Budapesten a Független Kisgazdapárt azt az emlékezetes választási győzelmet aratta, ott szorongtam magam is diákfejjel a Kossuth Lajos-utca és a Semmelweiss utca sarkánál, a Kisgazdapárt székháza előtti mintegy 10-20 ezres tömegben "Halljuk Tildyt, halljuk Tildyt" - zúgta hosszú a percekig az ujjongó tömeg, remélve, hogya mindent eldöntő választási eredmény birtokában, Tildy állástfoglal, nyilatkozik és végre előáll energikus tervekkel, igényekkel, ő azonban nem jelent meg, a tömeg hiába követelte. Leírhatatlan volt a csalódás a tömegben, ugy széledtek el, mint egy nyáj, mely nem találja pásztorát. S most, mi történik Budapesten? - kommunista zabla-próba. Az MSZMP konzultálta az alternativ mozgalmak vezetőit, hogy megtudja, kivel, milyen módon tud majd együttműködni, avagy nem kivan majd együttműködni és igy ő maradhat továbbra is az, aki mindegyik újonnan alakult szervezet szájába irányitó zablát kivan helyezni, melyet a közvetlen pártgyeplő irányit és ha kell, fékez majd."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|