|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti híradó:
Új magyar címer
"Egy tudósokból álló bizottság fésülte át a levéltárat
alternatívákat keresve - valamit, ami erőteljesen kihangsúlyozza a
magyar történelmet. Magyarország - ajánlották végülis a szakértők -
egy, a korábbi királyi címeréhez kell, hogy visszatérjen, vagy
pedig a Kossuth-címerhez, amely az 1848-as Ausztria elleni
szabadságharcban született.
Múlt héten a kommunista párt áldását adta mindkét ajánlatra. A
parlament hamarosan napirendjére tűzi az ügyet, és valószínűleg
népszavazás útján döntik majd el. Mindez része a jelen
nosztalgiának, amelyet a magyarok éreznek a 4 évtizedes kommunista
uralom előtti idők iránt. Ez részben magyarázata annak a lázas
izgalomnak is, amely dr. Ottó von Habsburg, az utolsó magyar király
legidősebb fiának budapesti látogatását övezte.
A két javasolt címer majdnem teljesen azonos, azzal a különbséggel,
hogy szent István koronája díszíti a királyi címert, ami a Kossuth-
címerről hiányzik. A különbség tehát a republikánus és a
monarchikus gondolatpárosítás különbsége."
|
|
|
|
|
|
|
Szóvivői tájékoztató a Központi Bizottság üléséről (1. rész)
|
1989. május 8., kedd - A párttörvény tervezetéről eddig lefolytatott vitákat összegező tájékoztatót tárgyalt meg hétfői ülésén az MSZMP Központi Bizottsága. Erről, valamint az ülésen tárgyalt más témákról Kimmel Emil, a párt helyettes szóvivője elmondta a sajtó munkatársainak, hogy őszinte eszmecsere alakult ki a párt helyzetéről, a pártértekezlet óta eltelt 11 hónap tapasztalatairól, valamint az MSZMP és a társadalom közötti kapcsolatok alakulásáról. Tizenhatan fejtették ki véleményüket, valamennyien a párt ,,talpraállítását,, sürgették. Mint megfogalmazták: nincs ok az önmarcangolásra, hiszen ami történik, az egyenes következménye az 1988. májusi pártértekezletnek. A változások előtti zsilipet e nagy jelentőségű tanácskozás nyitotta fel, s ebben az MSZMP érdemei elévülhetetlenek. Megállapították: ez a forradalmi változás szükségessé teszi hogy a párt változtasson belső helyzetén. Mindenki előtt nyitva kell hagyni az utat, hogy elkötelezett reformer legyen. Azt pedig, hogy ki milyen mértékben lesz az, cselekedetei döntik el. Elhangzott az is: az MSZMP-nek az az érdeke, hogy tehetséges fiatalok beáramlásával reformpárttá alakuljon. A párttagság őszinteségre vágyik, hogy győzelemre vezesse az MSZMP-t a választásokon, biztosítva a békés átmenetet a többpártrendszerre. Ehhez több magabiztosságra, összefogottabb vezetésre, következetes stratégiára és taktikára van szükség. Úgy ítélték meg, hogy a vezetők közül sokan nem eléggé felkészültek, nem alkalmasak arra, hogy a többpártrendszer viszonyai között egy kritikus helyzeten átvezessék a társadalmat.
A testület tagjai úgy ítélték meg, hogy az állampolgárok egyesülési szabadságának, politikai jogainak érvényesülése, a társadalomban meglévő különböző érdekek és értékek demokratikus megjelenítése és érvényesítése indokolja a párttörvény megalkotását, s javasolják, hogy már augusztus 1-je előtt be kell terjeszteni az Országgyűlés elé a törvényjavaslatot. E napirend keretében több más, olyan kérdésről is szó esett, amely erőteljesen foglalkoztatja a közvéleményt, mint a választások ütemezéséről, illetve a pártértekezlet összehivásáról. Ez utóbbi összehívásáról elvi döntést hozott a Központi Bizottság: időpontját következő ülésén határozza meg, a politikai menetrendtől függően. (folyt.köv.)
1989. május 8., hétfő 21:36
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"...annakidején, Budapesten a Független Kisgazdapárt azt az emlékezetes választási győzelmet aratta, ott szorongtam magam is diákfejjel a Kossuth Lajos-utca és a Semmelweiss utca sarkánál, a Kisgazdapárt székháza előtti mintegy 10-20 ezres tömegben "Halljuk Tildyt, halljuk Tildyt" - zúgta hosszú a percekig az ujjongó tömeg, remélve, hogya mindent eldöntő választási eredmény birtokában, Tildy állástfoglal, nyilatkozik és végre előáll energikus tervekkel, igényekkel, ő azonban nem jelent meg, a tömeg hiába követelte. Leírhatatlan volt a csalódás a tömegben, ugy széledtek el, mint egy nyáj, mely nem találja pásztorát. S most, mi történik Budapesten? - kommunista zabla-próba. Az MSZMP konzultálta az alternativ mozgalmak vezetőit, hogy megtudja, kivel, milyen módon tud majd együttműködni, avagy nem kivan majd együttműködni és igy ő maradhat továbbra is az, aki mindegyik újonnan alakult szervezet szájába irányitó zablát kivan helyezni, melyet a közvetlen pártgyeplő irányit és ha kell, fékez majd."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|