|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti híradó:
Új magyar címer
"Egy tudósokból álló bizottság fésülte át a levéltárat
alternatívákat keresve - valamit, ami erőteljesen kihangsúlyozza a
magyar történelmet. Magyarország - ajánlották végülis a szakértők -
egy, a korábbi királyi címeréhez kell, hogy visszatérjen, vagy
pedig a Kossuth-címerhez, amely az 1848-as Ausztria elleni
szabadságharcban született.
Múlt héten a kommunista párt áldását adta mindkét ajánlatra. A
parlament hamarosan napirendjére tűzi az ügyet, és valószínűleg
népszavazás útján döntik majd el. Mindez része a jelen
nosztalgiának, amelyet a magyarok éreznek a 4 évtizedes kommunista
uralom előtti idők iránt. Ez részben magyarázata annak a lázas
izgalomnak is, amely dr. Ottó von Habsburg, az utolsó magyar király
legidősebb fiának budapesti látogatását övezte.
A két javasolt címer majdnem teljesen azonos, azzal a különbséggel,
hogy szent István koronája díszíti a királyi címert, ami a Kossuth-
címerről hiányzik. A különbség tehát a republikánus és a
monarchikus gondolatpárosítás különbsége."
|
|
|
|
|
|
|
Kedden a Honvéd játékosokat hallgatták ki... (1. rész)
|
1989. március 7. kedd (MTI) - A védelem bizonyitás-kiegészitésével folytatódott kedden a debreceni labdarugó-bundabotrány per. Két védő is kérte a vezetőbiró tanácselnököt, hogy mindenképpen idézzék meg tanunak Puskás Lajos, volt vezető edzőt, aki most Görögországban tartózkodik, mert vallomása nélkül nem lehet tiszta képet kapni. Az ügyész arra hivatkozott, hogy ezzel nagyon elhuzódna a per, erre dr. Kiss György, a harmadrendü vádlott védője ezt mondta: ,,a biróságnak az igazságos itélet meghozatala a fontos,,. Ezt követően nyolc Honvéd labdarugó kihallgatása kezdődött meg. Válaszaikban egész sor megegyező, egybecsengő vélemény hangzott el, s valamennyien tagadták bünösségüket. Azt, hogy hibásak voltak a pénz felvételében, többé-kevésbé elismerték. Andrusch József többek között elmondta, hogy 30 ezer forintot kapott, de nem tudja kitől. Fodor Imre, a meccsről szólva elmondta, különösen nagy erőbedobással küzdött, hiszen előtte egy hónappal került a Honvédba és biztos csapattag akart lenni. Harmincezer forintot vett fel, s emlékezete szerint Nagy Antal adta át az összeget, amit a mellékhelyiségben számolt meg. Tagadta a bundát, sőt azt is hozzátette, ha tudja, hogy megegyezésről lehet szó, akkor pályára sem lépett volna. Sikesdi Gábor elismerte, hogy felvett 40 ezer forintot, ezért hibásnak is érzi magát, s az ajánlatról az öltözőben értesült. Azt is elmondta, ugy tudja, Nagy Antal nem vállalt semmiféle kockázatot, nehogy az esetleges külföldi szerződése meghiusuljon. A pénzt a mérkőzés után két-három nap mulva Dajka László vitte el Sikesdi lakására, s annyit emlitett, hogy ez a debreceni mérkőzésért jár. (folyt.köv.)
1989. március 7., kedd 18:09
|
Vissza »
|
|
Kedden a Honvéd játékosokat hallgatták ki... (2. rész)
|
Kerepeczky György 30 ezer forintot kapott, s emlékezete szerint ezt Nagy Antal adta át, s ha nem téved, Détári is ott volt, de háttal állt. Ő nem látta, hogy Détári is kapott volna a pénzből. Kovács Kálmán azt hangsulyozta, hogy a mérkőzés előtt semmiféle konkrét dolgot nem tudott a megegyezésről, a bankett után 30 ezer forintot kapott. ,,Mindenképpen a győzelemre törekedtünk, s Nagy Antal még veszekedett is velünk, amikor a Debrecen kiegyenlitett,, - emlékezett vissza a játékos. A birónő erre megkérdezte: miért kellett kiabálni, ha tudták, hogy a mérkőzés eldöntött lesz? Erre azt mondta, hogy nem volt tudomása róla. Fitos József azzal kezdte vallomását, hogy nincs egyesülete, nincs állása és katasztrofális az anyagi helyzete a mostani bundabotrány miatt. - A pénzt megkaptam 30 vagy 40 ezer forintot, és bünösnek érzem magam, hogy ezt akkor nem jelentettem -mondta. - A debreceniek megkereséséről nem volt tudomásom. Az egész bundabotrányról a televizióból értesültem. A birónő megkérdezte, miért van haragban Sallaival és miért nem fogott vele kezet. A válasz az volt: ,,Olyan hirek jöttek Görögországba, hogy én is tudtam a megegyezésről. Amikor hazajöttem, találkoztam Sallaival, tisztáztuk a helyzetet. Elnézést kértem az elmaradt kézfogásért.,, Gróf Attila, aki a debreceni mérkőzésen a tartalékkapus volt, és László István, aki ugyancsak végig a cserepadon ült, 15-15 ezer Ft-ot vett fel, de azt egyiköjük sem tudta megmondani, hogy kitől. A tárgyalás folyamán a Honvéd játékosai egyöntetüen arról szóltak, hogy nem tudták, volt-e megegyezés, azt ki kezdeményezte, mi volt annak az összege, csak öltözőbeni vagy a folyósokon történő beszélgetésekből hallottak róla valamit. A tárgyalást szerdán tanuk kihallgatásával folytatják.+++
1989. március 7., kedd 18:38
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"...annakidején, Budapesten a Független Kisgazdapárt azt az emlékezetes választási győzelmet aratta, ott szorongtam magam is diákfejjel a Kossuth Lajos-utca és a Semmelweiss utca sarkánál, a Kisgazdapárt székháza előtti mintegy 10-20 ezres tömegben "Halljuk Tildyt, halljuk Tildyt" - zúgta hosszú a percekig az ujjongó tömeg, remélve, hogya mindent eldöntő választási eredmény birtokában, Tildy állástfoglal, nyilatkozik és végre előáll energikus tervekkel, igényekkel, ő azonban nem jelent meg, a tömeg hiába követelte. Leírhatatlan volt a csalódás a tömegben, ugy széledtek el, mint egy nyáj, mely nem találja pásztorát. S most, mi történik Budapesten? - kommunista zabla-próba. Az MSZMP konzultálta az alternativ mozgalmak vezetőit, hogy megtudja, kivel, milyen módon tud majd együttműködni, avagy nem kivan majd együttműködni és igy ő maradhat továbbra is az, aki mindegyik újonnan alakult szervezet szájába irányitó zablát kivan helyezni, melyet a közvetlen pártgyeplő irányit és ha kell, fékez majd."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|