|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti híradó:
Új magyar címer
"Egy tudósokból álló bizottság fésülte át a levéltárat
alternatívákat keresve - valamit, ami erőteljesen kihangsúlyozza a
magyar történelmet. Magyarország - ajánlották végülis a szakértők -
egy, a korábbi királyi címeréhez kell, hogy visszatérjen, vagy
pedig a Kossuth-címerhez, amely az 1848-as Ausztria elleni
szabadságharcban született.
Múlt héten a kommunista párt áldását adta mindkét ajánlatra. A
parlament hamarosan napirendjére tűzi az ügyet, és valószínűleg
népszavazás útján döntik majd el. Mindez része a jelen
nosztalgiának, amelyet a magyarok éreznek a 4 évtizedes kommunista
uralom előtti idők iránt. Ez részben magyarázata annak a lázas
izgalomnak is, amely dr. Ottó von Habsburg, az utolsó magyar király
legidősebb fiának budapesti látogatását övezte.
A két javasolt címer majdnem teljesen azonos, azzal a különbséggel,
hogy szent István koronája díszíti a királyi címert, ami a Kossuth-
címerről hiányzik. A különbség tehát a republikánus és a
monarchikus gondolatpárosítás különbsége."
|
|
|
|
|
|
|
A Duna-mozgalmak sajtótájékoztatója
|
1989. február 23., csütörtök - A bős-nagymarosi vízlépcső ügyében népszavazást kérő íveket ezidáig több mint 124 ezren írták alá, ezzel lezárult az aláíráásgyűjtési akció első szakasza. A csütörtök délelőttre tervezett petíció-átadást azonban - a francia parlamenti küldöttség budapesti látogatása miatt - el kellett halasztaniuk a Duna-mozgalmak képviselőinek.
Ennek ellenére az Országház melletti Szófia étteremben megtartották a sajtótájékoztatót, ahol a Duna-kör, a Nagymaros Bizottság és a Népszavazást Kérők Csoportja képviselői bejelentették: az országgyűlés sajtóirodájával új időpontot egyeztettek, ennek értelmében jövő hétfőn adják át az íveket. A sajtótájékoztatón elhangzott még: március elejétől tovább folytatódik az aláírásgyűjtés, illetve az alternatív környzetvédők ismételten megkeresik az országgyűlési képviselőket, hogy támogassák a vízlépcső ügyének újbóli napirendre tűzését és megtárgyalását. Felvetődött a kérdés: van-e értelme egyáltalán az aláírásgyűjtésnek, hiszen a parlamenti döntés értelmében folytatódik az építkezés, a népszavazásról rendelkező törvény pedig még csak a kidolgozás fázisában van. Erre válaszolva a Duna-mozgalmak képviselői elmondták: az országgyűlés a jelen helyzetben valóban nem tudja elrendelni a népszavazást, erre nincsenek jogi szabályozók, ám a népszavazásról szóló törvény elfogadásáig a parlament határozhat az építkezés felfüggesztéséről. (MTI)
1989. február 23., csütörtök 14:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"...annakidején, Budapesten a Független Kisgazdapárt azt az emlékezetes választási győzelmet aratta, ott szorongtam magam is diákfejjel a Kossuth Lajos-utca és a Semmelweiss utca sarkánál, a Kisgazdapárt székháza előtti mintegy 10-20 ezres tömegben "Halljuk Tildyt, halljuk Tildyt" - zúgta hosszú a percekig az ujjongó tömeg, remélve, hogya mindent eldöntő választási eredmény birtokában, Tildy állástfoglal, nyilatkozik és végre előáll energikus tervekkel, igényekkel, ő azonban nem jelent meg, a tömeg hiába követelte. Leírhatatlan volt a csalódás a tömegben, ugy széledtek el, mint egy nyáj, mely nem találja pásztorát. S most, mi történik Budapesten? - kommunista zabla-próba. Az MSZMP konzultálta az alternativ mozgalmak vezetőit, hogy megtudja, kivel, milyen módon tud majd együttműködni, avagy nem kivan majd együttműködni és igy ő maradhat továbbra is az, aki mindegyik újonnan alakult szervezet szájába irányitó zablát kivan helyezni, melyet a közvetlen pártgyeplő irányit és ha kell, fékez majd."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|