|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Felhívás egykori politikusok rehabilitálására
"...kérésem Németh
Miklós miniszterelnökhöz szól. Kérem a miniszterelnök urat, az
igazságügyi miniszter úrral együtt találják meg a módját az ország
nagy nyilvánossága előtt, és adjanak erkölcsi elégtételt,
rehabilitálják Nagy Ferenc volt kisgazdapárti miniszterelnököt,
Kovács Bélát, volt kisgazdapárti minisztert, illetve a Kisgazdapárt
országos főtitkárát, valamint B. Szabó István minisztert és
államminisztert a Nagy Imre kormányába, ugyanakkor Kiss Sándor volt
országgyűlési képviselőt, a Parasztszövetség főtitkárát, illetve
elnökét.
Én azt hiszem, hogy jogos a kérésem, hogyha Kovács Imre írót, volt
képviselőt, aki a Nemzeti Parasztpártnak főtitkára is volt,
erkölcsileg a nemzet szemében, a családjukkal szemben elégtételképp
rehabilitálják."
|
|
|
|
|
|
|
MDF kongresszusa
|
München, 1989. március 13. (SZER, Hírek) - Budapesten véget ért a Magyar Demokrata Fórum első országos értekezlete. A küldöttek megválasztották a testület tizenöt tagú elnökségét. Ezek később közölték, hogy kollektíván látják el a feladatukat, egyelőre nem kívánnak vezetőt vagy elnököt választani. Az ülésekről kiadott politikai nyilatkozat összefogásra szólítja fel a Magyarország megújulását őszintén akaró, demokratikus erőket. Az MDF célja, hogy Magyarország kiemelkedjek mostani erkölcsi, politikai, gazdasági válságából és hogy ismét európai kultúrájú, független és demokratikus ország legyen. A húsz pontban összefoglalt törekvéseket kizárólag békés eszközökkel, a megosztás minden formájának elutasításával óhajtja elérni. Az új vezetőség megerősítette, hogy az MDF egyelőre nem kíván párttá alakulni. Kiss Gy. Csaba alapító tag az MDF kétnapos értekezletét mérföldkőnek nevezte a mozgalomban, és esetleg Magyarország történetében. Bíró Zoltán elnökségi tag pedig a sajtókonferencián úgy nyilatkozott, hogy a Fórum a magyar politikai élet központjává kíván lenni, de nem hinné, hogy már adva lennének a feltételek egy szövetség létrehozására az MSZMP-vel. Az országos értekezlet sürgette a budapesti kormányt: hasson oda, hogy a Varsói Szerződés szervezete tartson konferenciát Románia jogsértéseiről. A Fórum vezetői közölték: írni akarnak a csehszlovák hatóságoknak, hogy engedjék szabadon Václav Havel bebörtönzött drámaírót és emberi jogi aktivistát. +++
1989. március 13., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Lakatos Gyuláné 294-898: Most a Il-esen volt egy riport egy igazgatónővel. Ebben a riporternő simán lenénizte az igazgatónőt. Arra kérem a kedves riporternőt, bárki is volt az, hogy legföljebb a nénikéjét nénizze a nyilvánosság előtt. Ez a minimális modor. Ez volt az észrevételem.
- El kell mondanom, hogy nagyon szivesen nézem a TV 2-t, de ezek a játékok nem egészen fer módon mennek. Amikor elkezdődik a játék már vonalat sem lehet kapni. Ma konkrétan a Torpedó játékról beszéltem, de más alkalommal is ez a helyzet.
- Pintér István: Ne kérdezzék a játékoknál, hogy kinek mi a foglalkozása, ez egy visszataszító dolog. Egyszerűbb emberek nem mernek jelentkezni, mert hogy néz ki az, hogy lakatos. A hölgyek a BUMM játéknál már nem kérdezték. Ez nagyon helyes volt. A Dévényi kolléga azt forszirozza állandóan.
- Ma volt egy olyan műsor, hogy valaki 40 kg-ot fogyott négy hónap alatt. Hogy lehet ez?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|