|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Felhívás egykori politikusok rehabilitálására
"...kérésem Németh
Miklós miniszterelnökhöz szól. Kérem a miniszterelnök urat, az
igazságügyi miniszter úrral együtt találják meg a módját az ország
nagy nyilvánossága előtt, és adjanak erkölcsi elégtételt,
rehabilitálják Nagy Ferenc volt kisgazdapárti miniszterelnököt,
Kovács Bélát, volt kisgazdapárti minisztert, illetve a Kisgazdapárt
országos főtitkárát, valamint B. Szabó István minisztert és
államminisztert a Nagy Imre kormányába, ugyanakkor Kiss Sándor volt
országgyűlési képviselőt, a Parasztszövetség főtitkárát, illetve
elnökét.
Én azt hiszem, hogy jogos a kérésem, hogyha Kovács Imre írót, volt
képviselőt, aki a Nemzeti Parasztpártnak főtitkára is volt,
erkölcsileg a nemzet szemében, a családjukkal szemben elégtételképp
rehabilitálják."
|
|
|
|
|
|
|
Tiltakozás Bős-Nagymaros ellen
|
München, 1989. február 27. (SZER, Magyar híradó) - Ma délelőtt 11 órakor egy háromtagú bizottság: Szegfű András a Duna Kör nevében, Vitt László a Népszavazást Követelők Csoportja nevében, és Szekeres László a Nagymaros Bizottság nevében átadta az Országgyűlés jelenlegi - de lemondását már bejelentett - elnökének, Stadinger Istvánnak az összegyűlt több mint 124 ezer aláírást, a nagymarosi építkezés ügyében népszavazást követelve. Egyúttal egy beadványt is, amely azt is tartalmazza, hogy addig is, amíg ki nem írnak népszavazást, követelik az építkezés leállítását. Vitt Lászlótól érdeklődöm, a háromtagú bizottság egyik tagjától a budapesti telefonvonalon: hogyan reagált Stadinger István a beadványra és az összegyűjtött aláírásokra? Úgy látja, hogy továbbítja az országgyűlési képviselőknek? - Megpróbálta elhárítani, és azt mondta, hogy csak a sajtó útján juthat a képviselők tudomására - tehát ez a követelés a Ház szabálya szerint nem értékelhető úgy, mint egy úgynevezett indítvány vagy beadvány, amelyet kötelezően meg kell küldeni a parlament tagjainak. - Változtat-e valamit a népszavazást követelők álláspontján az, hogyha a képviselők egy csoportjának nyomására az Országgyűlés újra napirendre tűzné Bős-Nagymaros kérdését? - Jelenleg 35 képviselő hívta fel a többi képviselőtársát arra, hogy segítsék ezt a napirendre kerülést, és ez már önmagában is győzelmet jelentene, hiszen a napirendre kerülést csak a képviselők többségének a szavazatával történhet. Rendkívül sok új fejlemény merült fel, a politikai helyzet változásától kezdve a gazdasági helyzet romlásáig, újabb (...) nemzetközi kötelezettségeket vettünk magunkra, világkiállítást akarunk rendezni, satöbbi. Ami a legfontosabb: az úgynevezett szennyvíztisztítók - amelyek mind járulékos beruházásként épülnének - sehol sem tartanak, az erre fordítandó milliárdokat senki sem tudja, hogy honnan kell elővenni. - Folytatják továbbra az aláírások gyűjtését? - Amennyire erőnkből telik, az aláírásgyűjtést folytatjuk. Továbbra is az utcán maradunk, fönntartjuk a követeléseinket. Figyelmeztető tüntetést szervezünk a jövő héten hétfőn a Nemzetvédelmi Minisztérium (Sic!) előtt, 12 órakor. Tehát ez 6- ikán, március 6-ikán 12 órakor lenne. Ez egy félórás tüntetés lenne, amelyben a minisztérium illetékeseit szeretnénk figyelmeztetni arra, hogy ne befolyásolják a képviselőket tisztességtelen eszközökkel - ahogy ez a legutóbbi Országgyűlésen megtörtént - ahol is a tényeknek nem megfelelő jelentést terjesztettek az Országgyűlés elé. - Köszönöm az interjút! +++
1989. február 27., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Lakatos Gyuláné 294-898: Most a Il-esen volt egy riport egy igazgatónővel. Ebben a riporternő simán lenénizte az igazgatónőt. Arra kérem a kedves riporternőt, bárki is volt az, hogy legföljebb a nénikéjét nénizze a nyilvánosság előtt. Ez a minimális modor. Ez volt az észrevételem.
- El kell mondanom, hogy nagyon szivesen nézem a TV 2-t, de ezek a játékok nem egészen fer módon mennek. Amikor elkezdődik a játék már vonalat sem lehet kapni. Ma konkrétan a Torpedó játékról beszéltem, de más alkalommal is ez a helyzet.
- Pintér István: Ne kérdezzék a játékoknál, hogy kinek mi a foglalkozása, ez egy visszataszító dolog. Egyszerűbb emberek nem mernek jelentkezni, mert hogy néz ki az, hogy lakatos. A hölgyek a BUMM játéknál már nem kérdezték. Ez nagyon helyes volt. A Dévényi kolléga azt forszirozza állandóan.
- Ma volt egy olyan műsor, hogy valaki 40 kg-ot fogyott négy hónap alatt. Hogy lehet ez?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|