|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Felhívás egykori politikusok rehabilitálására
"...kérésem Németh
Miklós miniszterelnökhöz szól. Kérem a miniszterelnök urat, az
igazságügyi miniszter úrral együtt találják meg a módját az ország
nagy nyilvánossága előtt, és adjanak erkölcsi elégtételt,
rehabilitálják Nagy Ferenc volt kisgazdapárti miniszterelnököt,
Kovács Bélát, volt kisgazdapárti minisztert, illetve a Kisgazdapárt
országos főtitkárát, valamint B. Szabó István minisztert és
államminisztert a Nagy Imre kormányába, ugyanakkor Kiss Sándor volt
országgyűlési képviselőt, a Parasztszövetség főtitkárát, illetve
elnökét.
Én azt hiszem, hogy jogos a kérésem, hogyha Kovács Imre írót, volt
képviselőt, aki a Nemzeti Parasztpártnak főtitkára is volt,
erkölcsileg a nemzet szemében, a családjukkal szemben elégtételképp
rehabilitálják."
|
|
|
|
|
|
|
Az Új Márciusi Front javaslata
|
(Sally Ackroyd) London, 1989. január 14. (BBC, Kaleidoszkóp) - Magyarországon az egyik független szervezet, az Új Márciusi Front javaslatokat terjesztett elő az egypártrendszerből többpártrendszerbe való átmenetre. A szervezet tagjai között van a párt Politikai Bizottságának egyik tagja, Nyers Rezső államminiszter is. Az Új Márciusi Front elítélte az egypártrendszert. i Budapesti tudósítónk jelentése: - Az Új Márciusi Front tavaly kimondottan azzal a céllal alakult, hogy alternatívát dolgozzon ki arra, miként juthat ki Magyarország a gazdasági és politikai válságból. Tagjai közt ott találjuk azokat az értelmiségieket, akiket a múlt évben kizárjak a pártból, illetve Nyers Rezsőt, aki májusban újra visszakerült a Politikai Bizottságba. Nyilatkozatában a csoport kimondja, hogy a közvélemény, s ide sorolható a kommunista párt tagjainak többsége is, egyetért abban, hogy az egypártrendszert demokratikus többpártrendszernek kell felváltani. A történelmi tapasztalat - így a nyilatkozat - azt mulatja, hogy az egypárti uralom diktatúrává válik és a legjobb szándék dacára is merev irányítás, korrupció és a hatalommal való visszaélés forrásává lett. A Front felszólítja a pártot: az ország független politikai csoportosulásainak bevonásával hozzon létre egy olyan országos bizottságot, melynek feladata az új alkotmány és az új választási törvény kidolgozása lenne. A bizottság készítené el a törvénytervezetet és azt a parlament elé vitára bocsátaná. Vagy Alkotmányozó Országgyűlést kellene tartani még az idei évben, ahol eldöntenek a fenti törvényt, majd azt követően azonnal feloszlatnák a jelenlegi és a kommunista párt által uralt Országgyűlést, és friss választásokat tartanának. Az Új Márciusi Front harmadik javaslatot is tett az átmenetre. Ennek értelmében áprilisra kidolgoznák az új párttörvényt, s 90 napon belül szabad választásokat tartanának. A javaslattervezet bejelentésére néhány nappal azután került sor, hogy az új egyesülési törvény engedélyezte független és ellenzéki csoportok létrejöttét. De a hatóságok által kívánatosnak tartott várakozási időt az új párttörvény kimunkálásáig jóval rövidebbre szabja. +++
1989. január 14., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Lakatos Gyuláné 294-898: Most a Il-esen volt egy riport egy igazgatónővel. Ebben a riporternő simán lenénizte az igazgatónőt. Arra kérem a kedves riporternőt, bárki is volt az, hogy legföljebb a nénikéjét nénizze a nyilvánosság előtt. Ez a minimális modor. Ez volt az észrevételem.
- El kell mondanom, hogy nagyon szivesen nézem a TV 2-t, de ezek a játékok nem egészen fer módon mennek. Amikor elkezdődik a játék már vonalat sem lehet kapni. Ma konkrétan a Torpedó játékról beszéltem, de más alkalommal is ez a helyzet.
- Pintér István: Ne kérdezzék a játékoknál, hogy kinek mi a foglalkozása, ez egy visszataszító dolog. Egyszerűbb emberek nem mernek jelentkezni, mert hogy néz ki az, hogy lakatos. A hölgyek a BUMM játéknál már nem kérdezték. Ez nagyon helyes volt. A Dévényi kolléga azt forszirozza állandóan.
- Ma volt egy olyan műsor, hogy valaki 40 kg-ot fogyott négy hónap alatt. Hogy lehet ez?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|