|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Felhívás egykori politikusok rehabilitálására
"...kérésem Németh
Miklós miniszterelnökhöz szól. Kérem a miniszterelnök urat, az
igazságügyi miniszter úrral együtt találják meg a módját az ország
nagy nyilvánossága előtt, és adjanak erkölcsi elégtételt,
rehabilitálják Nagy Ferenc volt kisgazdapárti miniszterelnököt,
Kovács Bélát, volt kisgazdapárti minisztert, illetve a Kisgazdapárt
országos főtitkárát, valamint B. Szabó István minisztert és
államminisztert a Nagy Imre kormányába, ugyanakkor Kiss Sándor volt
országgyűlési képviselőt, a Parasztszövetség főtitkárát, illetve
elnökét.
Én azt hiszem, hogy jogos a kérésem, hogyha Kovács Imre írót, volt
képviselőt, aki a Nemzeti Parasztpártnak főtitkára is volt,
erkölcsileg a nemzet szemében, a családjukkal szemben elégtételképp
rehabilitálják."
|
|
|
|
|
|
|
SZDSZ-sajtótájékoztató az Országgyűlés keddi munkájáról
|
1990. június 5., kedd - Kimerítő, tartalmas vitát folytattak
a képviselők az alkotmánymódosítás törvényjavaslatáról - mondta
Tölgyessy Péter, a Szabad Demokraták Szövetségének frakcióvezetője a
Parlament keddi munkáját értékelve az SZDSZ által rendezett
sajtótájékoztatón. Ugyanakkor leszögezhető - tette hozzá -, hogy
koncepcionális vita az alapelemeket illetően kevés volt.
A kulcselemet, a köztársasági elnök megválasztásának módját, illetve az elnök státusát valójában csak az MSZP, valamint Király Zoltán független képviselő támadta. A köztársasági elnök funkciójára vonatkozó elképzelés nem új, hanem annak az eredeti állapotnak a helyreállítására irányul, amely október végétől márciusig a hatályos alkotmányban benne foglaltatott - mondta az SZDSZ frakcióvezetője. A vitából kitűnt, hogy a köztársasági elnök Parlament által történő megválasztását nemcsak az alkotmánymódosítást beterjesztő MDF, és szorgalmazó SZDSZ, hanem a Fidesz, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Független Kisgazdapárt is elfogadja. A Fidesz a bizalmatlansági indítvány kérdésében élt módosító indítvánnyal, más területeken a fiatal demokraták előterjesztett javaslatai megfelelnek az alkotmánymódosítási koncepciónak. Ezek az indítványok - vélekedett Tölgyessy Péter - nem alapvetően koncepcionális, hanem elsősorban kiegészítő és módosító jellegűek. Többségük megfontolásra érdemes és beépíthető a módosított alkotmányba.
Tölgyessy Péter külön kiemelte a nemzetiségi biztosok ügyét. Hangsúlyozta: az SZDSZ azt szeretné, ha a nemzetiségi biztos intézménye - amennyire lehet - szakmailag megalapozott volna, s a nemzetiségi szövetségek számára is megnyugtató megoldást hozna. A szabaddemokraták szerint biztosítani szükséges valamennyi nemzetiség akaratát és jogvédelmét.
Az SZDSZ frakcióvezetője úgy ítélte meg, hogy az alkotmánymódosítás parlamenti vitája két hét alatt nyugvópontra juthat. A törvényjavaslat elfogadásával országos szinten befejeződhet a rendszerváltás, majd sor kerülhet a köztársasági elnök megválasztására. (MTI)
1990. június 5., kedd 19:42
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Lakatos Gyuláné 294-898: Most a Il-esen volt egy riport egy igazgatónővel. Ebben a riporternő simán lenénizte az igazgatónőt. Arra kérem a kedves riporternőt, bárki is volt az, hogy legföljebb a nénikéjét nénizze a nyilvánosság előtt. Ez a minimális modor. Ez volt az észrevételem.
- El kell mondanom, hogy nagyon szivesen nézem a TV 2-t, de ezek a játékok nem egészen fer módon mennek. Amikor elkezdődik a játék már vonalat sem lehet kapni. Ma konkrétan a Torpedó játékról beszéltem, de más alkalommal is ez a helyzet.
- Pintér István: Ne kérdezzék a játékoknál, hogy kinek mi a foglalkozása, ez egy visszataszító dolog. Egyszerűbb emberek nem mernek jelentkezni, mert hogy néz ki az, hogy lakatos. A hölgyek a BUMM játéknál már nem kérdezték. Ez nagyon helyes volt. A Dévényi kolléga azt forszirozza állandóan.
- Ma volt egy olyan műsor, hogy valaki 40 kg-ot fogyott négy hónap alatt. Hogy lehet ez?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|