|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Felhívás egykori politikusok rehabilitálására
"...kérésem Németh
Miklós miniszterelnökhöz szól. Kérem a miniszterelnök urat, az
igazságügyi miniszter úrral együtt találják meg a módját az ország
nagy nyilvánossága előtt, és adjanak erkölcsi elégtételt,
rehabilitálják Nagy Ferenc volt kisgazdapárti miniszterelnököt,
Kovács Bélát, volt kisgazdapárti minisztert, illetve a Kisgazdapárt
országos főtitkárát, valamint B. Szabó István minisztert és
államminisztert a Nagy Imre kormányába, ugyanakkor Kiss Sándor volt
országgyűlési képviselőt, a Parasztszövetség főtitkárát, illetve
elnökét.
Én azt hiszem, hogy jogos a kérésem, hogyha Kovács Imre írót, volt
képviselőt, aki a Nemzeti Parasztpártnak főtitkára is volt,
erkölcsileg a nemzet szemében, a családjukkal szemben elégtételképp
rehabilitálják."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - Kedd (2. rész)
|
A szabaddemokratáknak az alkotmány módosításával kapcsolatos főbb elképzeléseit a frakcióvezető Tölgyessy Péter körvonalazta, s az ő felszólalásának egyes elemeit igyekeztek megerősíteni a vitában a frakció többi tagjai.
Tölgyessy Péter hangsúlyozta, hogy az alkotmánymódosítást alapvetően három indok teszi szükségessé: a hatályos alkotmányban még megbúvó néhány államszocialista kategória elhagyása; egy korábbi, a háromoldalú politikai tárgyalásokon elfogadott alkotmánymódosítási szöveghez való visszatérés; valamint az ország kormányozhatóságának szavatolása. A legfontosabbnak az elnökválasztás kérdésének rendezését minősítette. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: nem az a kérdés ugyanis, hogy a lakosság közvetlenül, vagy a Parlament választ köztársasági elnököt, hanem hogy ennek az országnak ki legyen az első számú felelős vezetője: a miniszterelnök-e avagy a Magyar Köztársaság elnöke. Az SZDSZ frakcióvezetője azzal érvelt, hogy mind a közjogi hagyományok, mind az európai szokások, mind pedig a mai politikai helyzet azt indokolná, hogy a miniszterelnök legyen az első számú felelős politikai vezető. Az országnak olyan berendezkedésre van szüksége, amely parlamentáris, s ahol a végrehajtó hatalom valódi irányítója a Parlamentnek felelős kormányfő - fűzte hozzá. Amennyiben a Parlament ezt az álláspontot elfogadja, akkor az a helyes, ha nem állít fel olyan közjogi tisztséget, amely a miniszterelnökével versengő legitimációval rendelkezik. Ebből kiindulva javasolta: a Magyar Köztársaság elnökét ne közvetlenül válasszák meg, hanem a Parlament adjon számára felhatalmazást a német vagy az olasz alkotmányhoz hasonló módon.
Az alkotmánymódosítás másik alapvető kérdésének nevezte a kétharmados többségű elfogadáshoz kötött törvények számának szűkítését. Megjegyezte: a jelenlegi politikai helyzetet is figyelembe véve olyan szabályokat lenne célszerű elfogadni, amelyek lehetővé teszik, hogy a kormánytöbbséggel rendelkező pártok alapintézményeket ne határozhassanak meg, ám joguk legyen az ország és a végrehajtó hatalom folyamatos működtetéséhez. Úgy vélekedett, hogy a szűkítés nem von el jogokat az ellenzéktől, hanem fölösleges felelősséget vesz le a válláról. (folyt.köv.)
1990. június 5., kedd 18:54
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Lakatos Gyuláné 294-898: Most a Il-esen volt egy riport egy igazgatónővel. Ebben a riporternő simán lenénizte az igazgatónőt. Arra kérem a kedves riporternőt, bárki is volt az, hogy legföljebb a nénikéjét nénizze a nyilvánosság előtt. Ez a minimális modor. Ez volt az észrevételem.
- El kell mondanom, hogy nagyon szivesen nézem a TV 2-t, de ezek a játékok nem egészen fer módon mennek. Amikor elkezdődik a játék már vonalat sem lehet kapni. Ma konkrétan a Torpedó játékról beszéltem, de más alkalommal is ez a helyzet.
- Pintér István: Ne kérdezzék a játékoknál, hogy kinek mi a foglalkozása, ez egy visszataszító dolog. Egyszerűbb emberek nem mernek jelentkezni, mert hogy néz ki az, hogy lakatos. A hölgyek a BUMM játéknál már nem kérdezték. Ez nagyon helyes volt. A Dévényi kolléga azt forszirozza állandóan.
- Ma volt egy olyan műsor, hogy valaki 40 kg-ot fogyott négy hónap alatt. Hogy lehet ez?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|