|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Felhívás egykori politikusok rehabilitálására
"...kérésem Németh
Miklós miniszterelnökhöz szól. Kérem a miniszterelnök urat, az
igazságügyi miniszter úrral együtt találják meg a módját az ország
nagy nyilvánossága előtt, és adjanak erkölcsi elégtételt,
rehabilitálják Nagy Ferenc volt kisgazdapárti miniszterelnököt,
Kovács Bélát, volt kisgazdapárti minisztert, illetve a Kisgazdapárt
országos főtitkárát, valamint B. Szabó István minisztert és
államminisztert a Nagy Imre kormányába, ugyanakkor Kiss Sándor volt
országgyűlési képviselőt, a Parasztszövetség főtitkárát, illetve
elnökét.
Én azt hiszem, hogy jogos a kérésem, hogyha Kovács Imre írót, volt
képviselőt, aki a Nemzeti Parasztpártnak főtitkára is volt,
erkölcsileg a nemzet szemében, a családjukkal szemben elégtételképp
rehabilitálják."
|
|
|
|
|
|
|
Frakcióvezetők az ügyrendi vitáról (1. rész)
|
1990. június 4., hétfő - Az Országgyűlés hétfői ülésnapján
viharos vitát kavart a megbízott házelnök két beterjesztése,
amelyeket az ellenzéki pártok a Házbizottság megkerülésére
hivatkozva hevesen elleneztek. A téma később a Házbizottság zárt
ülésén is terítékre került. Sikerült-e a meglehetősen parázs vitát
kiváltó ügyre pontot tenni? - erről kérdezte meg az MTI munkatársa
Tölgyessy Pétert, a legnagyobb ellenzéki frakció, az SZDSZ
vezetőjét, illetve Kónya Imrét, a kormányzó többség vezető
pártjának, az MDF-nek a frakcióvezetőjét.
Tölgyessy Péter elmondta, hogy különösebb megállapodás a hétfői rövid megbeszélésen nem született. Ő a szabaddemokrata frakció nevében tiltakozott Szabad György eljárása ellen. Egyrészt azt kifogásolta, hogy a Parlament megbízott elnöke eltért a Házbizottság korábbi állásfoglalásától, amihez joga ugyan volt, indoka viszont - az SZDSZ szerint - nem. Másrészt nyomatékkal kérte Szabad Györgyöt, hogy ne kommentálja az ülést, politikai indítványokat pedig ne a házelnöki székből, hanem képviselőként terjesszen elő. Az elnöki pulpituson csak az ülés levezetésére kell szorítkoznia.
Az ilyen eltéréseket azért is sérelmezik a szabaddemokraták - mondotta Tölgyessy Péter -, mert eleve nagymértékben csorbítják a Parlament munkájának tervezhetőségét, s lehetetlenné teszik a képviselők felkészülését. Emiatt szólalt fel három ellenzéki frakcióvezető is, akik mégis csak az Országgyűlés pártjainak felét képviselik. A későbbiekben súlyos konfliktusok forrásává válhat, ha ügyrendi kérdésekben a szavazógépet működtetik, és nem törődnek az ellenzékkel. A magyar történelemben ilyen konfliktusok miatt - s ez egyáltalán nem fenyegetés - egyszer rálőttek a házelnökre, egyszer pedig összetörték az Országház berendezését - hangoztatta az SZDSZ frakcióvezetője.
Ebből kiindulva úgy vélekedett: az ügyrendi és napirendi kérdésekben az ésszerűséget kell előtérbe helyezni, s tekintettel kell lenni az ellenzéki jogok betartására. Természetesen ezt a problémát az új házszabály megalkotásával szükséges megoldani. Ennek elkészítése azonban felelősségteljes és időigényes feladat, amelynek vélhetően a nyári szünetig nem érnek a végére. (folyt. köv.)
1990. június 4., hétfő 16:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Lakatos Gyuláné 294-898: Most a Il-esen volt egy riport egy igazgatónővel. Ebben a riporternő simán lenénizte az igazgatónőt. Arra kérem a kedves riporternőt, bárki is volt az, hogy legföljebb a nénikéjét nénizze a nyilvánosság előtt. Ez a minimális modor. Ez volt az észrevételem.
- El kell mondanom, hogy nagyon szivesen nézem a TV 2-t, de ezek a játékok nem egészen fer módon mennek. Amikor elkezdődik a játék már vonalat sem lehet kapni. Ma konkrétan a Torpedó játékról beszéltem, de más alkalommal is ez a helyzet.
- Pintér István: Ne kérdezzék a játékoknál, hogy kinek mi a foglalkozása, ez egy visszataszító dolog. Egyszerűbb emberek nem mernek jelentkezni, mert hogy néz ki az, hogy lakatos. A hölgyek a BUMM játéknál már nem kérdezték. Ez nagyon helyes volt. A Dévényi kolléga azt forszirozza állandóan.
- Ma volt egy olyan műsor, hogy valaki 40 kg-ot fogyott négy hónap alatt. Hogy lehet ez?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|