|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Felhívás egykori politikusok rehabilitálására
"...kérésem Németh
Miklós miniszterelnökhöz szól. Kérem a miniszterelnök urat, az
igazságügyi miniszter úrral együtt találják meg a módját az ország
nagy nyilvánossága előtt, és adjanak erkölcsi elégtételt,
rehabilitálják Nagy Ferenc volt kisgazdapárti miniszterelnököt,
Kovács Bélát, volt kisgazdapárti minisztert, illetve a Kisgazdapárt
országos főtitkárát, valamint B. Szabó István minisztert és
államminisztert a Nagy Imre kormányába, ugyanakkor Kiss Sándor volt
országgyűlési képviselőt, a Parasztszövetség főtitkárát, illetve
elnökét.
Én azt hiszem, hogy jogos a kérésem, hogyha Kovács Imre írót, volt
képviselőt, aki a Nemzeti Parasztpártnak főtitkára is volt,
erkölcsileg a nemzet szemében, a családjukkal szemben elégtételképp
rehabilitálják."
|
|
|
|
|
|
|
FIDESZ sajtótájékoztató
|
1990. május 31., csütörtök - Harmadik kongresszusát tartja
hétvégén a FIDESZ, s mint Deutsch Tamás választmányi tag csütörtöki
sajtótájékoztatójukon megjegyezte: e kongresszus nemcsak a FIDESZ
történetében zár le egy korszakot, de egybeesik az új demokrácia
kiépítésének kezdetével is. Ennek értelmében természetesen a fiatal
demokratákra is másfajta szerep vár, s a tisztújítással egybekötött
kongresszusnak fontos feladata lesz a FIDESZ politikai arculatának
újrafogalmazása.
Deutsch Tamás ugyanakkor fontos teendőként említette az őszi helyhatósági választásokra való felkészülést. Annál is inkább, mert - mint kifejtette - véleménye szerint a közeljövőben valamennyi pártban a helyi politizálásra helyeződik majd a hangsúly, s mindinkább a pártok helyi szervezeteinek kell megfelelniük a kihívásoknak.
A sajtótájékoztatón a kongresszusról szólva elhangzott az is: a jelenlegi vezetés szeretné felfrissíteni a Fidesz országos választmányát. Ez már csak azért is elkerülhetetlen, mert a tizenkét tagú választmányból jelenleg tizenegyen országgyűlési képviselők is, márpedig a parlamenti munka és a pártügyek vitele egyaránt teljes embert kíván.
A kongresszus napirendjén szerepel a FIDESZ alapszabályának módosítása is. Itt várhatóan ismét előtérbe kerül majd a korhatár kérdése, hiszen jelenleg csak 35 év alattiak csatlakozhatnak a fiatal demokratákhoz. Deutsch Tamás ezzel kapcsolatban rámutatott: célszerű lenne, ha a FIDESZ továbbra is a 20 és 30 év közöttiek szervezete maradna, mert félő, hogy az idősebb korosztálybeliek tömeges belépésével alapvetően megváltoztna a FIDESSZ politikai profilja. (MTI)
1990. május 31., csütörtök 14:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Lakatos Gyuláné 294-898: Most a Il-esen volt egy riport egy igazgatónővel. Ebben a riporternő simán lenénizte az igazgatónőt. Arra kérem a kedves riporternőt, bárki is volt az, hogy legföljebb a nénikéjét nénizze a nyilvánosság előtt. Ez a minimális modor. Ez volt az észrevételem.
- El kell mondanom, hogy nagyon szivesen nézem a TV 2-t, de ezek a játékok nem egészen fer módon mennek. Amikor elkezdődik a játék már vonalat sem lehet kapni. Ma konkrétan a Torpedó játékról beszéltem, de más alkalommal is ez a helyzet.
- Pintér István: Ne kérdezzék a játékoknál, hogy kinek mi a foglalkozása, ez egy visszataszító dolog. Egyszerűbb emberek nem mernek jelentkezni, mert hogy néz ki az, hogy lakatos. A hölgyek a BUMM játéknál már nem kérdezték. Ez nagyon helyes volt. A Dévényi kolléga azt forszirozza állandóan.
- Ma volt egy olyan műsor, hogy valaki 40 kg-ot fogyott négy hónap alatt. Hogy lehet ez?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|