|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Felhívás egykori politikusok rehabilitálására
"...kérésem Németh
Miklós miniszterelnökhöz szól. Kérem a miniszterelnök urat, az
igazságügyi miniszter úrral együtt találják meg a módját az ország
nagy nyilvánossága előtt, és adjanak erkölcsi elégtételt,
rehabilitálják Nagy Ferenc volt kisgazdapárti miniszterelnököt,
Kovács Bélát, volt kisgazdapárti minisztert, illetve a Kisgazdapárt
országos főtitkárát, valamint B. Szabó István minisztert és
államminisztert a Nagy Imre kormányába, ugyanakkor Kiss Sándor volt
országgyűlési képviselőt, a Parasztszövetség főtitkárát, illetve
elnökét.
Én azt hiszem, hogy jogos a kérésem, hogyha Kovács Imre írót, volt
képviselőt, aki a Nemzeti Parasztpártnak főtitkára is volt,
erkölcsileg a nemzet szemében, a családjukkal szemben elégtételképp
rehabilitálják."
|
|
|
|
|
|
|
Lengyel választások - újabb figyelmeztetés
|
Zsebbesi Zsolt, az MTI tudósítója jelenti:
Varsó, 1990. május 28. hétfő (MTI-TUD) - Minden idők
legalacsonyabb választási részvételi arányával rukkoltak elő
vasárnap a közigazgatási választásokon a lengyelek. A választásra
jogosultak 42,1 százaléka járult az urnák elé, hogy az első,
teljesen szabad és demokratikus választásokon a helyi közigazgatási
szervek összetételéről döntsön.
A választások országos főfelügyelőjének nyilatkozata szerint a 42 százalékos részvétel oka a ,,rossz politikai konjunktúra, az ország kedvezőtlen gazdasági helyzete és a májusban kirobbant sztrájkok,,. Szerinte azok maradtak távol a ,,választásoktól, akik számára mindegy, mi történik, nem akarnak felelősséget vállalni az ország sorsáért, mert nem tudják milyen lesz a jövő és - biztos ami biztos - nem akarnak belekeveredni ebbe az egészbe,,.
Nem lehet úgy értékelni, hogy a távol maradó közel 58 százalék a Mazowiecki-kormány ellenzője. Valószinű, hogy a választók mintegy harmada - ahogyan most sem - a jövőben sem megy el szavazni. Nem érdekli a helyi politika, sőt egyáltalán a politika. Persze önmagában a 42 százalékos részvétel sem értelmezhető a kormánypolitika melletti állásfoglalásnak.
Mégis a több mint húsz és fél millió választón belül a szavazók és nem szavazók ilyen kedvezőtlen aránya - a még mindig tartó vasutassztrájk mellett - újabb komoly figyelmeztetés a Szolidaritás vezette kabinet számára. A társadalom jelentős részét nem sikerült meggyőznie a választott út helyességéről. A választó elégedetlen, bizonytalan és bizalmatlan. +++
1990. május 28., hétfő 08:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Lakatos Gyuláné 294-898: Most a Il-esen volt egy riport egy igazgatónővel. Ebben a riporternő simán lenénizte az igazgatónőt. Arra kérem a kedves riporternőt, bárki is volt az, hogy legföljebb a nénikéjét nénizze a nyilvánosság előtt. Ez a minimális modor. Ez volt az észrevételem.
- El kell mondanom, hogy nagyon szivesen nézem a TV 2-t, de ezek a játékok nem egészen fer módon mennek. Amikor elkezdődik a játék már vonalat sem lehet kapni. Ma konkrétan a Torpedó játékról beszéltem, de más alkalommal is ez a helyzet.
- Pintér István: Ne kérdezzék a játékoknál, hogy kinek mi a foglalkozása, ez egy visszataszító dolog. Egyszerűbb emberek nem mernek jelentkezni, mert hogy néz ki az, hogy lakatos. A hölgyek a BUMM játéknál már nem kérdezték. Ez nagyon helyes volt. A Dévényi kolléga azt forszirozza állandóan.
- Ma volt egy olyan műsor, hogy valaki 40 kg-ot fogyott négy hónap alatt. Hogy lehet ez?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|