|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Felhívás egykori politikusok rehabilitálására
"...kérésem Németh
Miklós miniszterelnökhöz szól. Kérem a miniszterelnök urat, az
igazságügyi miniszter úrral együtt találják meg a módját az ország
nagy nyilvánossága előtt, és adjanak erkölcsi elégtételt,
rehabilitálják Nagy Ferenc volt kisgazdapárti miniszterelnököt,
Kovács Bélát, volt kisgazdapárti minisztert, illetve a Kisgazdapárt
országos főtitkárát, valamint B. Szabó István minisztert és
államminisztert a Nagy Imre kormányába, ugyanakkor Kiss Sándor volt
országgyűlési képviselőt, a Parasztszövetség főtitkárát, illetve
elnökét.
Én azt hiszem, hogy jogos a kérésem, hogyha Kovács Imre írót, volt
képviselőt, aki a Nemzeti Parasztpártnak főtitkára is volt,
erkölcsileg a nemzet szemében, a családjukkal szemben elégtételképp
rehabilitálják."
|
|
|
|
|
|
|
Párizsba várják Mazowieckit (1.rész)
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. május 27. vasárnap (MTI-tud) - A hét elején
Párizsban folytat tárgyalásokat Tadeusz Mazowiecki lengyel
miniszterelnök. Már hétfőn találkozik Francois Mitterrand elnökkel,
megbeszéléseket folytat Michel Rocard miniszterelnökkel, a francia
kormány számos más tagjáival. Kedden sajtókonferenciát is tart a
francia fővárosban.
Mazowiecki ugyan már másodízben jár kormányfőként Párizsban, de az első alkalommal csupán az egynapos lengyel-francia csúcstalálkozón vett részt. A német kérdésről, Lengyelország határainak témájáról folytatott megbeszélést - Jaruzelski államfővel együtt - Mitterrand elnökkel és a francia kormány vezetőivel. A mostani látogatás központjában azonban mindenekelőtt a kétoldalú kapcsolatok, Lengyelország gazdasága jövőjének kérdései állnak majd.
A francia kormány számára Varsó különösen preferált. Külön programot dolgozott ki a lengyel gazdaság megsegítésére, nagy összegű rendkívüli segélyeket, kölcsönöket helyezett kilátásba. Hozzájárult a zloty stabilizálási alapjához, s komoly részt kíván vállalni a gazdasági programok kidolgozásában, a személyi feltételek megteremtésében. A konkrét program azonban csak most van kialakulóban, s ennek részletei állnak majd a tárgyalások középpontjában.
A másik gazdasági vonatkozású kérdés Lengyelország és az EK viszonya. Varsó mihamarabb társulási szerződést akar kötni a gazdasági közösséggel s ehhez kívánja megszerezni Párizs támogatását.
Természetesen a megbeszéléseken nemzetközi politikai kérdésekről is szó lesz, párizsi források szerint mindenekelőtt a német egyesítéssel kapcsolatban. Franciaország a párizsi csúcstalálkozón a leghatározottabban támogatta Varsónak azt a követelését, hogy megfelelő biztosítékokat kapjon nyugati határának sérthetetlenségéről - olyannyira, hogy ez rövid ideig feszültséget keltett Párizs és Bonn viszonyában -, s egyetértett azzal is, hogy Varsó ebben a kérdésben kifejthesse álláspontját a 2 plusz 4 tárgyalásokon is. A német egység kérdésében időközben bekövetkezett fejlemények értékelése és a közös elképzelések kidolgozása fontos helyet kap majd a kormányfő párizsi tárgyalásain. (folyt).
1990. május 27., vasárnap 11:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Lakatos Gyuláné 294-898: Most a Il-esen volt egy riport egy igazgatónővel. Ebben a riporternő simán lenénizte az igazgatónőt. Arra kérem a kedves riporternőt, bárki is volt az, hogy legföljebb a nénikéjét nénizze a nyilvánosság előtt. Ez a minimális modor. Ez volt az észrevételem.
- El kell mondanom, hogy nagyon szivesen nézem a TV 2-t, de ezek a játékok nem egészen fer módon mennek. Amikor elkezdődik a játék már vonalat sem lehet kapni. Ma konkrétan a Torpedó játékról beszéltem, de más alkalommal is ez a helyzet.
- Pintér István: Ne kérdezzék a játékoknál, hogy kinek mi a foglalkozása, ez egy visszataszító dolog. Egyszerűbb emberek nem mernek jelentkezni, mert hogy néz ki az, hogy lakatos. A hölgyek a BUMM játéknál már nem kérdezték. Ez nagyon helyes volt. A Dévényi kolléga azt forszirozza állandóan.
- Ma volt egy olyan műsor, hogy valaki 40 kg-ot fogyott négy hónap alatt. Hogy lehet ez?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|