|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Felhívás egykori politikusok rehabilitálására
"...kérésem Németh
Miklós miniszterelnökhöz szól. Kérem a miniszterelnök urat, az
igazságügyi miniszter úrral együtt találják meg a módját az ország
nagy nyilvánossága előtt, és adjanak erkölcsi elégtételt,
rehabilitálják Nagy Ferenc volt kisgazdapárti miniszterelnököt,
Kovács Bélát, volt kisgazdapárti minisztert, illetve a Kisgazdapárt
országos főtitkárát, valamint B. Szabó István minisztert és
államminisztert a Nagy Imre kormányába, ugyanakkor Kiss Sándor volt
országgyűlési képviselőt, a Parasztszövetség főtitkárát, illetve
elnökét.
Én azt hiszem, hogy jogos a kérésem, hogyha Kovács Imre írót, volt
képviselőt, aki a Nemzeti Parasztpártnak főtitkára is volt,
erkölcsileg a nemzet szemében, a családjukkal szemben elégtételképp
rehabilitálják."
|
|
|
|
|
|
|
Egy hónap múlva alakul meg a budapesti értéktőzsde
|
1990. május 21., hétfő - Hivatalosan június 21-én, azaz egy
hónap múlva alakul meg a budapesti értéktőzsde. Az alakulás
elsősorban jogi jelentőségű lépés lesz a magyar értéktőzsde
kifejlődésének több éves folyamatában, hiszen már napjainkban is
tőzsdei forgalmat bonyolítanak le az Értékpapír Kereskedelmi
Megállapodás (ÉKM) tagjai a Váci utcai Nemzetközi Kereskedelmi
Központban. A hivatalos megalakuláskor kerül sor a tőzsdei
alapszabály, valamint a tőzsdére vonatkozó különböző belső
rendszerek szabályzatainak elfogadására - nyilatkozta Hardy Ilona,
az Értékpapír Kereskedelmi Titkárság vezetője az MTI-nek.
Hangsúlyozta, hogy a márciusban hatályba lépett értékpapír- és tőzsdetörvény szerint Magyarországon a tőzsdealapításhoz legalább 15 értékpapír-kereskedelemmel foglalkozó cég (alapító tőzsdetag), és 150 millió forint alapítói vagyon szükséges. Az alakuláshoz a Minisztertanács jóváhagyása is kell. A budapesti értéktőzsde jogelődjének és előfutárának számító, 1987 végén bankokból, értékpapírkereskedő cégekből létrejött Értékpapír Kereskedelmi Megállapodás jelenlegi tagjaiból várhatóan 20-25, az ezekben a hónapokban alakuló új tőzsdecégek közül pedig 5-10 cég válik a budapesti értéktőzsde alapító tagjává.
Az elmúlt héten az ÉKM a tőzsdealapítás előkészítéseként, a tőzsdei szabályzatok véglegesítése céljából két alkalommal tartott közgyűlést. A tagok megállapodtak abban, hogy az alapszabályt, a tőzsdei kereskedelem rendjéről, az információs rendszerről, a tőzsdei elszámolás rendjéről, a tőzsdebíróságról, a társaságok bevezetési feltételéről szóló szabályzatokat a vita során kialakuló módosítási javaslatokkal kiegészítve terjesztik majd a júniusi alakuló közgyűlés elé.
A tőzsde végleges helye a Vörösmarty téri banképület földszinti, jelenleg üresen álló márványtermében lesz, amelyet a magyar állam, illetve az Állami Fejlesztési Intézet ad át a tőzsde tulajdonába. A helyiség tőzsdeteremmé történő átalakítása elkezdődött, ez azonban hosszabb időt vesz igénybe, így a nagyterem átadásáig továbbra is a Váci utcai Nemzetközi Kereskedelmi Központban lévő első emeleti tőzsdeteremben bonyolítják a tőzsdei kereskedést. A budapesti értéktőzsde megalakulását jelentős külföldi érdeklődés kíséri. Fokozott a várakozás azért is, mert a privatizáció megindulásával várhatóan megnövekszik a budapesti értéktőzsde részvényforgalma. A hivatalos megalakulás napjára új részvényeket és kötvényeket is kibocsátanak. (MTI)
1990. május 21., hétfő 17:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Lakatos Gyuláné 294-898: Most a Il-esen volt egy riport egy igazgatónővel. Ebben a riporternő simán lenénizte az igazgatónőt. Arra kérem a kedves riporternőt, bárki is volt az, hogy legföljebb a nénikéjét nénizze a nyilvánosság előtt. Ez a minimális modor. Ez volt az észrevételem.
- El kell mondanom, hogy nagyon szivesen nézem a TV 2-t, de ezek a játékok nem egészen fer módon mennek. Amikor elkezdődik a játék már vonalat sem lehet kapni. Ma konkrétan a Torpedó játékról beszéltem, de más alkalommal is ez a helyzet.
- Pintér István: Ne kérdezzék a játékoknál, hogy kinek mi a foglalkozása, ez egy visszataszító dolog. Egyszerűbb emberek nem mernek jelentkezni, mert hogy néz ki az, hogy lakatos. A hölgyek a BUMM játéknál már nem kérdezték. Ez nagyon helyes volt. A Dévényi kolléga azt forszirozza állandóan.
- Ma volt egy olyan műsor, hogy valaki 40 kg-ot fogyott négy hónap alatt. Hogy lehet ez?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|