|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Felhívás egykori politikusok rehabilitálására
"...kérésem Németh
Miklós miniszterelnökhöz szól. Kérem a miniszterelnök urat, az
igazságügyi miniszter úrral együtt találják meg a módját az ország
nagy nyilvánossága előtt, és adjanak erkölcsi elégtételt,
rehabilitálják Nagy Ferenc volt kisgazdapárti miniszterelnököt,
Kovács Bélát, volt kisgazdapárti minisztert, illetve a Kisgazdapárt
országos főtitkárát, valamint B. Szabó István minisztert és
államminisztert a Nagy Imre kormányába, ugyanakkor Kiss Sándor volt
országgyűlési képviselőt, a Parasztszövetség főtitkárát, illetve
elnökét.
Én azt hiszem, hogy jogos a kérésem, hogyha Kovács Imre írót, volt
képviselőt, aki a Nemzeti Parasztpártnak főtitkára is volt,
erkölcsileg a nemzet szemében, a családjukkal szemben elégtételképp
rehabilitálják."
|
|
|
|
|
|
|
Az FKGP közleménye
(OS)
|
1990. január 28., vasárnap - Az FKGP valamennyi szervezete dr. Torgyán Józsefnek az Országos Választási Bizottságból történő visszahívása miatt a leghatározottabb tiltakozását fejezi ki Dr. Torgyán Józsefnek az egypárti diktatúra bűneit jellemző szavaiból egy kifejezést, a ,,fasiszta,, jelzőt szövegösszefüggéséből kiragadva az MSZP drasztikus kampányt indított dr. Torgyán József személyén keresztül pártunk ellen, félremagyarázva és a közvéleményt félretájékoztatva mondandójának lényegéről. Dr. Torgyán József a koncepciós pereket, kuláklistázást, a kitelepítéseket jellemezve használta a ,,fasiszta módszerek,, kifejezést azzal, hogy a hatalomátmentés egyes módszereit is ilyennek minősítette. Pártunk álláspontja szerint ebben nem tévedett.
Ezektől a módszerektől kivétel nélkül minden politikai pártnak és szervezetnek el kell határolnia magát, különben nem lehet helye a magyar politikai életben. Dr. Torgyán Józsefet a visszahívásával kapcsolatban semmilyen fórum - így az Országgyűlés - sem hallgatta meg, s abban az Országos Választási Bizottság tagjai sem foglaltak állást. Így az Országgyűlés eljárását a demokráciát durván sértőnek tekintjük. Tagtársunk az utóbbi napokban több életveszélyes fenyegetést kapott. Életét, testi épségét és pártunk töretlen politikáját megvédjük Az FKGP a fentiek okán követeli a véleménynyilvánítás szabadságának töretlen biztosítását Ha ezt veszély fenyegetné, úgy pártunk általános sztrájk megszervezésével fogja azt biztosítani.
Az FKGP Országos Vezetősége
(OS)
1990. január 28., vasárnap 17:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Lakatos Gyuláné 294-898: Most a Il-esen volt egy riport egy igazgatónővel. Ebben a riporternő simán lenénizte az igazgatónőt. Arra kérem a kedves riporternőt, bárki is volt az, hogy legföljebb a nénikéjét nénizze a nyilvánosság előtt. Ez a minimális modor. Ez volt az észrevételem.
- El kell mondanom, hogy nagyon szivesen nézem a TV 2-t, de ezek a játékok nem egészen fer módon mennek. Amikor elkezdődik a játék már vonalat sem lehet kapni. Ma konkrétan a Torpedó játékról beszéltem, de más alkalommal is ez a helyzet.
- Pintér István: Ne kérdezzék a játékoknál, hogy kinek mi a foglalkozása, ez egy visszataszító dolog. Egyszerűbb emberek nem mernek jelentkezni, mert hogy néz ki az, hogy lakatos. A hölgyek a BUMM játéknál már nem kérdezték. Ez nagyon helyes volt. A Dévényi kolléga azt forszirozza állandóan.
- Ma volt egy olyan műsor, hogy valaki 40 kg-ot fogyott négy hónap alatt. Hogy lehet ez?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|