|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Felhívás egykori politikusok rehabilitálására
"...kérésem Németh
Miklós miniszterelnökhöz szól. Kérem a miniszterelnök urat, az
igazságügyi miniszter úrral együtt találják meg a módját az ország
nagy nyilvánossága előtt, és adjanak erkölcsi elégtételt,
rehabilitálják Nagy Ferenc volt kisgazdapárti miniszterelnököt,
Kovács Bélát, volt kisgazdapárti minisztert, illetve a Kisgazdapárt
országos főtitkárát, valamint B. Szabó István minisztert és
államminisztert a Nagy Imre kormányába, ugyanakkor Kiss Sándor volt
országgyűlési képviselőt, a Parasztszövetség főtitkárát, illetve
elnökét.
Én azt hiszem, hogy jogos a kérésem, hogyha Kovács Imre írót, volt
képviselőt, aki a Nemzeti Parasztpártnak főtitkára is volt,
erkölcsileg a nemzet szemében, a családjukkal szemben elégtételképp
rehabilitálják."
|
|
|
|
|
|
|
A Kereszténydemokrata Néppárt nagygyűlése (2. rész)
|
Az Osztrák Néppárt egyik vezetője arról szólt, hogy mennyire fontos a keresztény eszmei értékek átültetése a társadalmi, gazdasági életbe. Köszöntő beszédet mondott a bajor Keresztényszociális UNIO (CSU) és a szintén az NSZK-ból érkezett Kereszténydemokrata UNIO (CDU) képviselője is, valamint a lengyel Szolidaritás egyik vezetője is. Szót kért a tanácskozáson Antall József, a Magyar Demokrata Fórum elnökségi tagjai is, aki egyebek közt azt hangsúlyozta: fontos, hogy a későbbiekben egy nagy politikai integráció jöjjön létre hazánkban, mert az országot csak középről lehet kormányozni. A nagygyűlés szünetében tartott nemzetközi sajtótájékoztatón elmondták, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt vitára bocsátott alapszabálya hangsúlyozza: a KDNP a 1949-ben kényszer hatására működését felfüggesztő Demokrata Néppárt (Barankovics-párt) közvetlen jogutódja. Az alapszabály az 1947. évben elfogadott pártalkotmány, és a ma is elfogadott akkori célkitűzések szellemében fogalmazódott meg. A párt célja: hozzájárulni a többpártrendszeren alapuló demokratikus magyar jogállamiság és valódi népképviselet megteremtésére, érvényre juttatni az ember szabadságjogairól vallott és a keresztényhiten és kulturális örökségen alapuló felfogását. A párt programja megállapítja, hogy az eszmei alap a keresztény világnézet, a nemzet Szent Istvánig visszanyúló történelmi öröksége. Világnézete az egyetemes emberi értékek elismerésén, tiszteletén nyugszik. Értékrendje középpontjában a felebaráti szeretet áll. A tájékoztatón a Holland Kereszténydemokrata Párt elnöke bejelentette, hogy a választási kampányban tárgyi segítséget is adnak a magyar testvérpártnak. Az Európai Parlament kereszténydemokrata frakciójának alelnöke Hanja May-Weggen hangsúlyozta, hogy valamennyi magyar demokratikus erővel jó kapcsolatot alakítottak ki. Utalt arra, hogy a politikai segítségnyújtáson kívül gazdasági támogatásról is folyik tárgyalás az Európai Parlamenten belül. Ennek összege még nem ismert, de várhatóan jelentős pénzről van szó. (folyt.köv.)
1989. szeptember 30., szombat 15:54
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Lakatos Gyuláné 294-898: Most a Il-esen volt egy riport egy igazgatónővel. Ebben a riporternő simán lenénizte az igazgatónőt. Arra kérem a kedves riporternőt, bárki is volt az, hogy legföljebb a nénikéjét nénizze a nyilvánosság előtt. Ez a minimális modor. Ez volt az észrevételem.
- El kell mondanom, hogy nagyon szivesen nézem a TV 2-t, de ezek a játékok nem egészen fer módon mennek. Amikor elkezdődik a játék már vonalat sem lehet kapni. Ma konkrétan a Torpedó játékról beszéltem, de más alkalommal is ez a helyzet.
- Pintér István: Ne kérdezzék a játékoknál, hogy kinek mi a foglalkozása, ez egy visszataszító dolog. Egyszerűbb emberek nem mernek jelentkezni, mert hogy néz ki az, hogy lakatos. A hölgyek a BUMM játéknál már nem kérdezték. Ez nagyon helyes volt. A Dévényi kolléga azt forszirozza állandóan.
- Ma volt egy olyan műsor, hogy valaki 40 kg-ot fogyott négy hónap alatt. Hogy lehet ez?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|