|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Felhívás egykori politikusok rehabilitálására
"...kérésem Németh
Miklós miniszterelnökhöz szól. Kérem a miniszterelnök urat, az
igazságügyi miniszter úrral együtt találják meg a módját az ország
nagy nyilvánossága előtt, és adjanak erkölcsi elégtételt,
rehabilitálják Nagy Ferenc volt kisgazdapárti miniszterelnököt,
Kovács Bélát, volt kisgazdapárti minisztert, illetve a Kisgazdapárt
országos főtitkárát, valamint B. Szabó István minisztert és
államminisztert a Nagy Imre kormányába, ugyanakkor Kiss Sándor volt
országgyűlési képviselőt, a Parasztszövetség főtitkárát, illetve
elnökét.
Én azt hiszem, hogy jogos a kérésem, hogyha Kovács Imre írót, volt
képviselőt, aki a Nemzeti Parasztpártnak főtitkára is volt,
erkölcsileg a nemzet szemében, a családjukkal szemben elégtételképp
rehabilitálják."
|
|
|
|
|
|
|
- Tüntetés a munkásőrség ellen - 19/1. folyt.
|
- Igen. Mi reméljük. Azt rögtön el is tudnám mondani, hogy már megkezdtük az aláírások gyűjtését. Igen nagy számban már az első napokban begyűjtöttünk aláírásokat. A lakosság nagyon szívesen aláírja. Alig találkozunk elutasítással. Inkább csak az MSZMP-tagok részéről. Ahogy sokan kételkedtek a nagymarosi aláírásgyűjtés hatékonyságába is eleinte, úgy most is vannak természetesen kétkedők, de mi hiszünk abban hogy ez sikeres lesz, ki tudjuk harcolni vagy a népszavazást, vagy hogy legalább a munkásőrséget oszlassák fel és a párt számoljon el a vagyonával. - Vajon az SZDSZ és a Fidesz beleegyezne-e abba, hogy a munkásőrség fegyvertelen önkéntes szervezetként katasztrófák esetére fennálljon? - A Szabad Demokraták Szövetségének és a Fidesznek is az a véleménye ebben a kérdésben, hogy a vagyonukat át kell adni a fegyvereikkel együtt, és utána mint egyszerű magyar állampolgárok olyan szövetséget vagy csoportosulást hoznak létre, amilyet akarnak. De ehhez felhalmozott pénzeket, lakossági forrásokat nem használhatnak fel. A katasztrófaelhárítás szerintünk a honvédség, illetve a rendőrség keretein belül, esetleg a polgárőrség megerősítésével meg lehet oldani. Ehhez a munkásőrésg átmentésére nincs szükség. Különösképpen nem arra, hogy épületeiket, vagyonukat - ami több milliárd forintra rúg - megőrizzék. (folyt.)
1989. szeptember 29., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Lakatos Gyuláné 294-898: Most a Il-esen volt egy riport egy igazgatónővel. Ebben a riporternő simán lenénizte az igazgatónőt. Arra kérem a kedves riporternőt, bárki is volt az, hogy legföljebb a nénikéjét nénizze a nyilvánosság előtt. Ez a minimális modor. Ez volt az észrevételem.
- El kell mondanom, hogy nagyon szivesen nézem a TV 2-t, de ezek a játékok nem egészen fer módon mennek. Amikor elkezdődik a játék már vonalat sem lehet kapni. Ma konkrétan a Torpedó játékról beszéltem, de más alkalommal is ez a helyzet.
- Pintér István: Ne kérdezzék a játékoknál, hogy kinek mi a foglalkozása, ez egy visszataszító dolog. Egyszerűbb emberek nem mernek jelentkezni, mert hogy néz ki az, hogy lakatos. A hölgyek a BUMM játéknál már nem kérdezték. Ez nagyon helyes volt. A Dévényi kolléga azt forszirozza állandóan.
- Ma volt egy olyan műsor, hogy valaki 40 kg-ot fogyott négy hónap alatt. Hogy lehet ez?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|