|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Felhívás egykori politikusok rehabilitálására
"...kérésem Németh
Miklós miniszterelnökhöz szól. Kérem a miniszterelnök urat, az
igazságügyi miniszter úrral együtt találják meg a módját az ország
nagy nyilvánossága előtt, és adjanak erkölcsi elégtételt,
rehabilitálják Nagy Ferenc volt kisgazdapárti miniszterelnököt,
Kovács Bélát, volt kisgazdapárti minisztert, illetve a Kisgazdapárt
országos főtitkárát, valamint B. Szabó István minisztert és
államminisztert a Nagy Imre kormányába, ugyanakkor Kiss Sándor volt
országgyűlési képviselőt, a Parasztszövetség főtitkárát, illetve
elnökét.
Én azt hiszem, hogy jogos a kérésem, hogyha Kovács Imre írót, volt
képviselőt, aki a Nemzeti Parasztpártnak főtitkára is volt,
erkölcsileg a nemzet szemében, a családjukkal szemben elégtételképp
rehabilitálják."
|
|
|
|
|
|
|
- Vass László interjú - 1. folyt.
|
- Na most ezt az alkalmat kihasználták: azok az NDK-állampolgárok is, akik Magyarországon, vagy Budapesten a nyugatnémet követség körül táboroznak mostmár hosszú idő óta - nagyon sokan, tudtommal több mint 200-an az első hullámban átmentek Ausztriába. Ez könnyebbséget jelent, vagy esetleg valamilyen nemzetközi problémát Magyarországnak, illetve nekünk? - Valószínűleg nem könnyíti a helyzetünket - nem könnyíti a helyzetét azoknak sem, akik a Német Szövetségi Köztársaság és az NDK részéről ezeknek a dolgoknak a megoldásán fáradoznak. Én két dolgot leszögezhetek. Az egyik az, hogy itt folytatjuk a határzár fölszámolását. Nem fogunk olyan műszaki zárakat létesíteni, amibe a nyuszik fönnakadnak, amikor átszaladnak egyik országból a másikba. Ugyanígy nem fog a magyar határőrség olyan parancsot kapni, hogy ami mozog, arra lőjön -, ez is biztos. Természetesen semmilyen módon nem szeretnénk mégcsak azt a hiedelmet sem kelteni, hogy a magyar határt nem őrizzük, és a magyar határ az olyan értelemben abszult nyitott, hogy itt bárki, bármilyen szándékkal, bármikor átjöhet. Ugyanakkor azt az utat folytatjuk, hogy az emberek szabadon mozoghassanak, bízzunk egymásban, nem látunk mindenkiben kémet és diverzánst - úgyhogy én erről a mai napról hivatalos értékelésekkel nem rendelkezem, nem tudom, hogy pontosan mi történt. Remélem, hogy az a szabadság, amit mi szeretnénk az állampolgárainknak biztosítani, az megvalósul, és ezt nem akadályozza semmi. És én remélem, hogy más állampolgároknak a szabadsága is inkább növekszik mint csökken... - Tehát tulajdonképpen mi nem kaput akarunk nyitni, nem egy átmenő forgalmat rendszeresen bonyolító ország akarunk lenni - egyszerűen csak egy demokratikus ország, amelyikben együtt jár talán a demokratizmussal az, hogy nem puskával kergetjük az állampolgárokat - még az idegeneket sem. - Igen ez így van, és mi azt szeretnénk, hogyha a két német állam, kormány között ezek a dolgok rendeződhetnének, és mi pedig ahhoz híven, hogy a menekültügyi egyezményhez csatlakoztunk és kialakítottunk egy határozott felfogást arról, hogy hogyan bánunk az országunkba érkezőkkel - ebben a szellemben szeretnénk ezt változatlanul folytatni. +++
1989. augusztus 20., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Lakatos Gyuláné 294-898: Most a Il-esen volt egy riport egy igazgatónővel. Ebben a riporternő simán lenénizte az igazgatónőt. Arra kérem a kedves riporternőt, bárki is volt az, hogy legföljebb a nénikéjét nénizze a nyilvánosság előtt. Ez a minimális modor. Ez volt az észrevételem.
- El kell mondanom, hogy nagyon szivesen nézem a TV 2-t, de ezek a játékok nem egészen fer módon mennek. Amikor elkezdődik a játék már vonalat sem lehet kapni. Ma konkrétan a Torpedó játékról beszéltem, de más alkalommal is ez a helyzet.
- Pintér István: Ne kérdezzék a játékoknál, hogy kinek mi a foglalkozása, ez egy visszataszító dolog. Egyszerűbb emberek nem mernek jelentkezni, mert hogy néz ki az, hogy lakatos. A hölgyek a BUMM játéknál már nem kérdezték. Ez nagyon helyes volt. A Dévényi kolléga azt forszirozza állandóan.
- Ma volt egy olyan műsor, hogy valaki 40 kg-ot fogyott négy hónap alatt. Hogy lehet ez?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|