|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Felhívás egykori politikusok rehabilitálására
"...kérésem Németh
Miklós miniszterelnökhöz szól. Kérem a miniszterelnök urat, az
igazságügyi miniszter úrral együtt találják meg a módját az ország
nagy nyilvánossága előtt, és adjanak erkölcsi elégtételt,
rehabilitálják Nagy Ferenc volt kisgazdapárti miniszterelnököt,
Kovács Bélát, volt kisgazdapárti minisztert, illetve a Kisgazdapárt
országos főtitkárát, valamint B. Szabó István minisztert és
államminisztert a Nagy Imre kormányába, ugyanakkor Kiss Sándor volt
országgyűlési képviselőt, a Parasztszövetség főtitkárát, illetve
elnökét.
Én azt hiszem, hogy jogos a kérésem, hogyha Kovács Imre írót, volt
képviselőt, aki a Nemzeti Parasztpártnak főtitkára is volt,
erkölcsileg a nemzet szemében, a családjukkal szemben elégtételképp
rehabilitálják."
|
|
|
|
|
|
|
Riport a vasfüggöny lebontásáról
|
München, 1989. augusztus 14. (SZER, Forgószínpad) - Cseke Lászlónak adjuk át a szót: - Az elmúlt héten Budapesten tartózkodtam. Csütörtökön a Belügyminisztérium sajtóosztályához fordultam azzal a kéréssel, hogy interjút készíthessek az úgynevezett műszaki zár felszámolásáról. - Ennek semmi akadálya - mondotta Horváth János sajtószóvivő, és megadta a Határőrség budapesti parancsnokságának a telefonszámát. A megadott számon Mádai Sándor ezredes jelentkezett, aki készségesen a zalaegerszegi laktanyát ajánlotta a látogatás céljául, közölve: pénteken délelőtt fél tizenegy és tizenegy óra között Szabó Sándor határőr alezredes fogad bennünket - mármint a Szabad Európa Rádió amerikai alelnökét, Russel Powert és jómagamat. Budapesti taxival a Balaton felőli, 7-es számú úton értünk a zalaegerszegi határőr laktanyához, ahol láttunkra tisztelgő katona kérdezte harsányan: a Szabad Európa Rádió? És a Szabad Európa Rádió bebocsátást kapott a laktanya szemrevaló udvarába, a takaros folyosókon keresztül az alezredes irodájába. A felkínált kávé mellett vendéglátónk azt ajánlotta, hogy ne a szobában, hanem kint a helyszínen, a műszaki zár tövében készítsek interjút. A szívélyes légkörben folytatott beszélgetés során megtudtuk, hogy a betonoszlopokról legönyölített drótsövény darabkáiból "szabadság rózsái" elnevezéssel szuvenír, azaz emléktárgy készül, amit egy vállalat hoz majd fordalomba. Szóba hoztam a keletnémet állampolgárok szökési kísérleteit. Szabó Sándor alezredes higgadt válasza szerint a problémát az NDK-nak kell megoldania. A rövid beszélgetés barátságos hangulatát Lenin falon függő képe sem zavarta. Majd elindultunk a határsáv, Körmend irányába. Nagy András százados személyében kaptunk kísérőt. (folyt.)
1989. augusztus 14., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Lakatos Gyuláné 294-898: Most a Il-esen volt egy riport egy igazgatónővel. Ebben a riporternő simán lenénizte az igazgatónőt. Arra kérem a kedves riporternőt, bárki is volt az, hogy legföljebb a nénikéjét nénizze a nyilvánosság előtt. Ez a minimális modor. Ez volt az észrevételem.
- El kell mondanom, hogy nagyon szivesen nézem a TV 2-t, de ezek a játékok nem egészen fer módon mennek. Amikor elkezdődik a játék már vonalat sem lehet kapni. Ma konkrétan a Torpedó játékról beszéltem, de más alkalommal is ez a helyzet.
- Pintér István: Ne kérdezzék a játékoknál, hogy kinek mi a foglalkozása, ez egy visszataszító dolog. Egyszerűbb emberek nem mernek jelentkezni, mert hogy néz ki az, hogy lakatos. A hölgyek a BUMM játéknál már nem kérdezték. Ez nagyon helyes volt. A Dévényi kolléga azt forszirozza állandóan.
- Ma volt egy olyan műsor, hogy valaki 40 kg-ot fogyott négy hónap alatt. Hogy lehet ez?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|