|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Felhívás egykori politikusok rehabilitálására
"...kérésem Németh
Miklós miniszterelnökhöz szól. Kérem a miniszterelnök urat, az
igazságügyi miniszter úrral együtt találják meg a módját az ország
nagy nyilvánossága előtt, és adjanak erkölcsi elégtételt,
rehabilitálják Nagy Ferenc volt kisgazdapárti miniszterelnököt,
Kovács Bélát, volt kisgazdapárti minisztert, illetve a Kisgazdapárt
országos főtitkárát, valamint B. Szabó István minisztert és
államminisztert a Nagy Imre kormányába, ugyanakkor Kiss Sándor volt
országgyűlési képviselőt, a Parasztszövetség főtitkárát, illetve
elnökét.
Én azt hiszem, hogy jogos a kérésem, hogyha Kovács Imre írót, volt
képviselőt, aki a Nemzeti Parasztpártnak főtitkára is volt,
erkölcsileg a nemzet szemében, a családjukkal szemben elégtételképp
rehabilitálják."
|
|
|
|
|
|
|
Jasszer Arafat látogatása (5.rész) - Találkozás Straub F. Brunóval
|
Straub F. Brunó köszöntötte a Palesztin Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának elnökét és a kíséretében lévő vezetőket. Majd reményét fejezte ki, hogy a kedvezőbb nemzetközi feltételek lehetővé teszik a közel-keleti térségben évtizedek óta létező feszültség enyhítését, a felhalmozódott problémák miatt veszélyes helyzetből a békés, igazságos rendezés irányába történő kibontakozást is. Az Elnöki Tanács elnöke ezután így folytatta: - A világ békeszerető közvéleménye előtt nyilvánvaló és egyre több állam számára is egyértelmű, hogy a közel-keleti válság megoldásának központi kérdése a palesztinai arab nép sorsának rendezése, az izraeli megszállás megszüntetése az 1967-ben megszállt területeken. A nyomasztó helyzet, a palesztin nép szabadságvágyának következménye a megszállt területek lakosságának több mint egy éve tartó fegyvertelen felkelése, amely minőségi változást okozott nemcsak az ottani viszonyokban, hanem a rendezés sürgősségének nemzetközi megítélésében is. A rendezés, a nemzetközi békekonferencia esélyeit javító, a közel-keleti válság történetében korszakos jelentőségű fejlemények értékeljük a Palesztin Nemzeti Tanács 19. algériai ülésének határozatait, amelyekkel a gyakorlatban is érvényesíteni kívánja a palesztin nép önrendelkezési jogát. Népünk és kormányunk mindig is támogatta e törvényes jog megvalósítását, beleértve a palesztinai arab nép saját független állama megalakítását is. Következetesen képviselt elvi politikánk alapján ismertük el a Palesztin Állam kikiáltását. Meggyőződésünk, hogy a sokat szenvedett palesztin nép számára, mint a térség többi állama, köztük Izrael számára is a tartós és igazságos rendezést az ENSZ égisze alatt megtartandó nemzetközi békekonferencia biztosíthatja a Biztonsági Tanács állandó tagjai, az érintett felek, így a Palesztin Felszabadítási Szervezet és Izrael részvételével. - A mi szándékaink is kifejeződnek az erőfeszítésekben, amelyek a békekonferencia lehetőségeinek megteremtésére irányulnak. Nemcsak a térség, hanem az egész emberiség érdekeit szolgáló nemes cél áll a konfliktusban érintett felek előtt: együtt nyúlni az immár elérhető közelségben lévő olajágért és végleg letenni a gyűlölet fegyvereit. Őszintén bízunk abban, hogy ehhez sikeres hozzájárulást jelent a napjainkban tapasztalható intenzív politikai tevékenység. Üdvözöljük a szovjet diplomácia és mások kezdeményezéseit, amelyek az érintett felek közötti kapcsolat, párbeszéd útját egyengetik. (folyt.köv.)
1989. március 16., csütörtök 15:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Lakatos Gyuláné 294-898: Most a Il-esen volt egy riport egy igazgatónővel. Ebben a riporternő simán lenénizte az igazgatónőt. Arra kérem a kedves riporternőt, bárki is volt az, hogy legföljebb a nénikéjét nénizze a nyilvánosság előtt. Ez a minimális modor. Ez volt az észrevételem.
- El kell mondanom, hogy nagyon szivesen nézem a TV 2-t, de ezek a játékok nem egészen fer módon mennek. Amikor elkezdődik a játék már vonalat sem lehet kapni. Ma konkrétan a Torpedó játékról beszéltem, de más alkalommal is ez a helyzet.
- Pintér István: Ne kérdezzék a játékoknál, hogy kinek mi a foglalkozása, ez egy visszataszító dolog. Egyszerűbb emberek nem mernek jelentkezni, mert hogy néz ki az, hogy lakatos. A hölgyek a BUMM játéknál már nem kérdezték. Ez nagyon helyes volt. A Dévényi kolléga azt forszirozza állandóan.
- Ma volt egy olyan műsor, hogy valaki 40 kg-ot fogyott négy hónap alatt. Hogy lehet ez?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|