|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Felhívás egykori politikusok rehabilitálására
"...kérésem Németh
Miklós miniszterelnökhöz szól. Kérem a miniszterelnök urat, az
igazságügyi miniszter úrral együtt találják meg a módját az ország
nagy nyilvánossága előtt, és adjanak erkölcsi elégtételt,
rehabilitálják Nagy Ferenc volt kisgazdapárti miniszterelnököt,
Kovács Bélát, volt kisgazdapárti minisztert, illetve a Kisgazdapárt
országos főtitkárát, valamint B. Szabó István minisztert és
államminisztert a Nagy Imre kormányába, ugyanakkor Kiss Sándor volt
országgyűlési képviselőt, a Parasztszövetség főtitkárát, illetve
elnökét.
Én azt hiszem, hogy jogos a kérésem, hogyha Kovács Imre írót, volt
képviselőt, aki a Nemzeti Parasztpártnak főtitkára is volt,
erkölcsileg a nemzet szemében, a családjukkal szemben elégtételképp
rehabilitálják."
|
|
|
|
|
|
|
Bécsi találkozó - Oskar Fischer
|
Bécs, 1989. március 6. hétfő (MTI-tud) - A bécsi külügyminiszteri találkozó délelőtti ülésén Oskar Fischer, az NDK külügyeinek vezetője megállapította: az európaiak tisztában vannak azzal, hogy földrészük nem élne túl sem egy hagyományos fegyverekkel lezajló, sem pedig egy atomháborút. Ezért a helsinki folyamattal kijelöltek közös biztonság és az európai stabilitás útvonalát, s az ezen való haladásra most törtélmi esély van.
Soha azelőtt nem voltak ilyen kedvezők a feltételek a leszerelésre, mint napjainkban. A Varsói Szerződés tagországai egyoldalú haderőcsökkentési intézkedéseik bejelentésével igazolták a további leszerelésre való készségüket - hangoztatta az NDK külügyminisztere. Fischer szorgalmazta, hogy a leszerelés terjedjen ki a az atom- és a vegyi fegyverekre is, s úgy vélekedett: ha valamelyik fél egy-egy területen fölénybe akarna kerülni, akkor ez aláásná a bizalmat és a leszerelést egyaránt. +++
1989. március 6., hétfő 18:40
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Lakatos Gyuláné 294-898: Most a Il-esen volt egy riport egy igazgatónővel. Ebben a riporternő simán lenénizte az igazgatónőt. Arra kérem a kedves riporternőt, bárki is volt az, hogy legföljebb a nénikéjét nénizze a nyilvánosság előtt. Ez a minimális modor. Ez volt az észrevételem.
- El kell mondanom, hogy nagyon szivesen nézem a TV 2-t, de ezek a játékok nem egészen fer módon mennek. Amikor elkezdődik a játék már vonalat sem lehet kapni. Ma konkrétan a Torpedó játékról beszéltem, de más alkalommal is ez a helyzet.
- Pintér István: Ne kérdezzék a játékoknál, hogy kinek mi a foglalkozása, ez egy visszataszító dolog. Egyszerűbb emberek nem mernek jelentkezni, mert hogy néz ki az, hogy lakatos. A hölgyek a BUMM játéknál már nem kérdezték. Ez nagyon helyes volt. A Dévényi kolléga azt forszirozza állandóan.
- Ma volt egy olyan műsor, hogy valaki 40 kg-ot fogyott négy hónap alatt. Hogy lehet ez?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|