|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, Panoráma:
Felhívás egykori politikusok rehabilitálására
"...kérésem Németh
Miklós miniszterelnökhöz szól. Kérem a miniszterelnök urat, az
igazságügyi miniszter úrral együtt találják meg a módját az ország
nagy nyilvánossága előtt, és adjanak erkölcsi elégtételt,
rehabilitálják Nagy Ferenc volt kisgazdapárti miniszterelnököt,
Kovács Bélát, volt kisgazdapárti minisztert, illetve a Kisgazdapárt
országos főtitkárát, valamint B. Szabó István minisztert és
államminisztert a Nagy Imre kormányába, ugyanakkor Kiss Sándor volt
országgyűlési képviselőt, a Parasztszövetség főtitkárát, illetve
elnökét.
Én azt hiszem, hogy jogos a kérésem, hogyha Kovács Imre írót, volt
képviselőt, aki a Nemzeti Parasztpártnak főtitkára is volt,
erkölcsileg a nemzet szemében, a családjukkal szemben elégtételképp
rehabilitálják."
|
|
|
|
|
|
|
Elkészült a Nemzetközi Kereskedelmi Központ új irodaháza
|
1989. január 9., hétfő - Elkészült a harmadik Nemzetközi Kereskedelmi Központ Budapesten. Az átadást megelőző sajtótájékoztatón hétfőn, az üzemeltetők elmondták, hogy a Pénzintézeti Központ beruházásában, a Komplex Külkereskedelmi Vállalat közreműködésével a jugoszláviai Jeklotehna cég fővállalkozásában épített modern kereskedelmi komplexum másfél év alatt, 21,5 millió nyugatnémet márkáért épült fel.
A fővárosban, a Bajcsy-Zsilinszky út és a József Attila utca sarkán lévő új irodaházzal 8,5 ezer négyzetméterrel gyarapodott a külföldiek által bérelhető üzleti irodahelyiségek alapterülete a fővárosban. A Váci utca 16. és a Váci utca 19. szám alatt működő másik két kereskedelmi központtal együtt az ilyen helyiségek területe igy immár 20 ezer négyzetméterre nőtt. Az új épületben a külföldi vállalatok magyarországi képviseletei az üzlethelyiségeken kívül több más szolgáltatást is igénybe vehetnek. Így például a telefon- és telefax-használat mellett gépírót, tolmácsot bérelhetnek, megbízhatják a kereskedelmi központ munkatársait tanácskozások megszervezésével és lebonyolításával is. A központ szolgáltatásait díjazás ellenében nem csupán a helyiséget bérelők, hanem Magyarországon dolgozó más külföldi cégek képviselői is igénybe vehetik. Az épülethez 250 személyes, négy tolmácskabinnal ellátott konferenciaterem, száz gépkocsit befogadó kétszintes, úgynevezett mélygarázs is tartozik. Az épület 75 helyiségét 53 cég bérelte ki. A bérleti díj havonta négyzetméterenként 36 nyugatnémet márka. Ez megfelel az európaszerte alkalmazott tarifának. Mivel a hazánkban működő külföldi cégek igényeiinek kielégítéséhez a mostani új épület sem elegendő, - több cég lakást kénytelen bérelni iroda céljára - a Pénzintézeti Központ még az idén megkezdi a negyedik Nemzetközi Kereskedelmi Központ építését. Ehhez a tervek már elkészültek, létesítésének helyéről két-három hét múlva várható döntés. Ebben az új Nemzetközi Kereskedelmi Központban tovább emelik a szolgáltatások színvonalát, kialakítanak úgynevezett appartement irodákat is, vagyis mód lesz arra, hogy a külföldiek az irodát lakással együtt béreljék. A negyedik irodaház építésére nemzetközi tendert írnak ki. (MTI)
1989. január 9., hétfő 14:35
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Lakatos Gyuláné 294-898: Most a Il-esen volt egy riport egy igazgatónővel. Ebben a riporternő simán lenénizte az igazgatónőt. Arra kérem a kedves riporternőt, bárki is volt az, hogy legföljebb a nénikéjét nénizze a nyilvánosság előtt. Ez a minimális modor. Ez volt az észrevételem.
- El kell mondanom, hogy nagyon szivesen nézem a TV 2-t, de ezek a játékok nem egészen fer módon mennek. Amikor elkezdődik a játék már vonalat sem lehet kapni. Ma konkrétan a Torpedó játékról beszéltem, de más alkalommal is ez a helyzet.
- Pintér István: Ne kérdezzék a játékoknál, hogy kinek mi a foglalkozása, ez egy visszataszító dolog. Egyszerűbb emberek nem mernek jelentkezni, mert hogy néz ki az, hogy lakatos. A hölgyek a BUMM játéknál már nem kérdezték. Ez nagyon helyes volt. A Dévényi kolléga azt forszirozza állandóan.
- Ma volt egy olyan műsor, hogy valaki 40 kg-ot fogyott négy hónap alatt. Hogy lehet ez?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|