|
|
|
|
Magyar hírek
|
(Baráth Norbert) München, 1989. április 14. (SZER,A mai nap) - Ma újabb 6 százalékkal leértékelték a forintot a konvertibilis valutákhoz képest. Hasonló intézkedés nem egészen 3 héttel ezelőtt volt. Akkor 5 százalékkal csökkentette a Nemzeti Bank a forint árfolyamát. A drasztikus intézkedést a tegnapi kormányülésen az ország fizetőképességének megőrzésével és a nemzetközi pénzügyi szervezeteknek tett ígéretekkel magyarázták. A kormány egyidejűleg ígéretet tett arra, hogy a hatósági áremeléseket csökkenti, de a víz- és a csatorna-díjak, valamint a háztartási energia árának emelésétől nem áll el. Ugyanakkor tárgyalásokat kezd a szakszervezetekkel arról, hogy mit tehetnek a legszegényebb rétegekért. Pirityi Ottó, a szakszervezetek elméleti kutató intézetének helyettes igazgatója szerint az újabb leértékeléssel az infláció eléri a 20 százalékot. A leértékelés után 1 dollár hivatalos eladási ára 62 forint 24 fillér, egy márkáé pedig 33 forint 24 fillér. xxx A katolikus iskolák kétségbeejtő anyagi helyzetük miatt még januárban levélben fordultak a művelődési miniszterhez. Kifejtették, hogy fenntartásukra, működésükre a tanácstól nem kapnak támogatást. A művelődésügyi miniszter a pénzügyminiszterhez továbbította a levelet, aki először elutasította a kérést, de a parlament márciusi ülésén ígéretet tett arra, hogy az egyházi iskolák is állami támogatásban fognak részesülni a jövő esztendőtől. xxx A hévízi tavat kihűléssel fenyegető nyírádi bányát leghamarabb a jövő év végén lehetne felszámolni - közölte a városi tanács ülésén a bauxit vállalat igazgatója. Németh Miklós, a Magyar Hírlap munkatársának nyilatkozva kijelentette, hogy a minisztertanács elvégezte a szükséges vizsgálatokat a hévízi tóval kapcsolatban és a döntést környezet- és természetvédelmi szempontok alapján április 20-án hozza meg. Dauda Sándor nem mond le képviselői mandátumáról. A zuglói országgyűlési képviselő visszahívását választóinak több mint 10 százaléka kezdeményezte. Dauda bejelentette: vállalja a bizalmi szavazást. xxx A nyugati határzár lebontását alvállalkozókra szeretné bízni a határőrség - jelentette be Németh István ezredes. xxx Az MLSZ vezetősége nem fizeti ki a Málta elleni döntetlenért járó 20 ezer forintot a válogatott labdarúgóknak. xxx Ma délután a Jurta Színházban tartja közgyűlését a művészetbarátok egyesülete. +++
1989. április 14., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|