|
|
|
|
Az MSZMP és az ellenzék
|
München, 1989. április 10. (SZER, Világhíradó) - Sporthasonlattal élve az ország jövőjéért az MSZMP és az ellenzék között zajló mérkőzés pillanatnyi állasa 1:1. Grósz Károly csapata kezdettől fogva a régi kipróbált kommunista taktikát alkalmazza: az oszd meg és uralkodj-ot. A kommunisták nyíltan is, de inkább titokban úgy bábáskodtak az alternatív szervezetek bölcsőjénél, igyekeztek beépíteni embereiket belülről bomlasztani a születő pártokat, fórumokat. Kihasználva az indulás, az újrakezdés gyermekbetegségeit kísérelték meg hálóikba keríteni a mozgalmak vezetőit, összeugrasztani a különféle áramlatok képviselőit. Mesterkedésüket számos vonatkozásban siker koronázta, sokáig meg tudták akadályozni az ellenzék egységes fellépését. Az első fordulóban csőbe húzták az alternatív szervezeteket, a hatalom pozíciójából leereszkedve a tárgyalóasztalhoz, külön-külön tanácskoztak velük - mintegy jóindulatot gyakorolva kiválasztották a számukra kedvezőbbeket, megcsillantva előttük az esetleges koalíció lehetőségét, kikérdezve őket céljaikról. így keltettek gyanakvást egymás iránt az ellenzék soraiban, és egész sor követelést az MSZMP sajátjaként hoztak nyilvánosságra. Az első menetben tehát Grószék 1:0-ás vezetést szereztek. A fordulat március 15-én kezdődött, amikor a független mozgalmak bebizonyították, hogy sokkal nagyobb tömegeket képesek mozgósítani, mint a kommunisták. De az MSZMP úgy látszik, nem tanult a leckéből, mert továbbra is a feltételeket diktálva, erőpozícióból akart április 8-án tárgyalni az úgynevezett nemzeti kerekasztal előkészítő megbeszélésen. Az ellenzék egyértelműen nemet mondott, távol maradt az értekezlettől, magára hagyta az MSZMP-t és csatlós szervezeteit . Az alternatívok tehát látványosan egyenlítettek, de a mérkőzés még korántsem dőlt el. A küzdelem sajnos továbbra is egyenlőtlen feltételekkel folytatódik. A birtokon belül lévő, minden eszközzel rendelkező Grószék stratégiája változatlan: mindenáron megtartani a hatalmat. Egyes hírek szerint a Jászai Mari téren már kidolgozták azokat a számokat, amelyek alapján az úgynevezett alkotmányozó Országgyűlésen megosztanák a képviselői mandátumokat az egyes pártok között - úgy, hogy a többség az MSZMP kezében maradjon. Ha ezt elfogadná az ellenzék, akkor a kommunisták ismét vezetéshez jutnának az ország jövőjéért zajló mérkőzésen. +++
1989. április 10., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|