|
|
|
|
A moszkvai tárgyalások mérlege
|
München, 1989. március 24. (SZER, Magyar híradó) - Grósz Károly moszkvai tárgyalásainak gyorsmérlegét Román István vonja meg. - A gorbacsovi program még az MSZMP számára sem útmutatás, de bizonyos biztonságérzettel tölti el a párt reformszárnyát, hogy Moszkva jóváhagyásával, de legalábbis jóindulatú tűrésével folytathatják kísérletüket a hazai gazdasági és politikai élet átalakítására. A politikai különbségek a két kommunista párt között nem csekélyek. A szocializmus lehetőségeit nem lehet demokrácia nélkül kiaknázni - mondotta ma délelőtt Gorbacsov főtitkár magyar újságíróknak. De a demokráciát másképp értelmezik a Kremlben és másképp a Duna-parti pártszékházban. Amiért például Jelcin ellen most pártvizsgálatot indítottak - mármint a többpártrendszer lehetőségének felvetéséért - az Budapesten a kommunista vezetőségben már eldöntött elhatározás: az MSZMP elfogadja a többpártrendszert, ha még sok minden tisztázatlan is. Gorbacsov saját mezőgazdasági reformja, a haszonbérleti rendszer mellett érvelve - épp nemrég hivatkozott a magyar háztáji gazdaságok sikerére. A szovjet sajtó már a látogatás előtt arról írt, hogy a Szovjetunió biztosítja a kárpátaljai magyarok nemzetiségi jogait. Valóban: helyzetük az utóbbi időben javult. Mindezek a magyar-szovjet kapcsolatoknak lényeges elemei, és mindnyájunknak fontosak. Nincs semmi változás azonban e viszony katonapolitikai tartalmában. Grósz Károly és Mihail Gorbacsov megállapították: a jelenlegi nemzetközi helyzetben Magyarország semlegessége elképzelhetetlen. Nem kell gazdasági szakembernek lenni, hogy tudjuk: a KGST-én belüli változtatások a magyar gazdaság számára nélkülözhetetlenek. A magyarországi újságok teli vannak jogos panaszokkal, hogy a Szovjetunióba irányuló exportunk sok esetben ráfizetéses. A KGST-én belül közös, egységes reform lehetetlen, mert a résztvevő országok ebben nem tudnak megállapodni. Tehát a kétoldalú magyar- szovjet gazdasági kapcsolatokon belül - függetlenül a többi KGST partnertől - kellene, hogy érvényesüljenek a reális magyar érdekek. A gazdaság stabilizálása, a hatalmas nyugati adósságtömeg kifizetése, a törlesztések, a kamatok rendezése megkívánja, hogy elzárjuk azt a csapot, ahol kifolyik a magyar munka értéke. Az országnak természetesen szüksége van az importra a Szovjetunióból, és az odairányuló exportra. De milyen áron? - ezt a kérdést a szó szoros értelmében kell felvetni.+++
1989. március 24., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|