|
|
|
|
A Kisgazdapártnak fel kell készülnie az országgyűlési
választásokra - A Kisgazdapárt hajdú-bihari főtitkárának nyilatkozata
|
1990. október 3., szerda - A Független Kisgazdapárt
Hajdú-Bihar megyei szervezete az Alkotmánybíróság döntésének
ismeretében megváltoztatta korábbi álláspontját, s a helyhatósági
választások második fordulójában nem köt választási szövetséget, és
nem támogatja a koalíció másik két pártjának, az MDF-nek és a
KDNP-nek a jelöltjeit. Szabó Sándor, a Kisgazdapárt hajdú-bihari -
egyébként a legnagyobb taglétszámú megyei - szervezetének főtitkára
szerdán délelőtt arról is tájékoztatta az MTI debreceni tudósítóját,
hogy az Alkotmánybíróság döntése kapcsán előállt válsághelyzetben
szerda estére rendkívüli megyei vezetőségi ülést, szombatra pedig
rendkívüli debreceni taggyűlést hívtak össze. Javasolják emellett a
több mint 6000 tagot tömörítő 82 helyi szervezet rendkívüli
taggyűléseinek megtartását is.
- Tagságunkat hosszú távú stratégiára készítjük fel - hangsúlyozta Szabó Sándor. - A Független Kisgazdapártnak - amely Hajdú-Bihar megyében az országos átlag kétszeresét is meghaladó, 14,38 százalékos arányt ért el a helyhatósági választásokon - meg kell erősödnie, el kell határolnia magát a mostani jellegtelen politikától, és fel kell készülnie a közeljövőben minden bizonnyal megtartandó új országgyűlési képviselőválasztásokra.
A Kisgazdapárt Hajdú-Bihar megyei főtitkára szerint a Parlament jelenlegi összetételét több párt hamis ígéretei alapozták meg. Amikor a gazdasági helyzet romlásával ezen ígéreteket számon kérik a választópolgárok, akkor a jelenlegi parlament feloszlatását is igénylik, s olyan új összetételű Országgyűlést, amelyben a hiteles pártok győzelme remélhető - mondotta az MTI-nek adott nyilatkozatában a Független Kisgazdapárt Hajdú-Bihar megyei főtitkára. (MTI)
1990. október 3., szerda 10:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|